Honvéd: miért kellett távoznia Batik Bencének? - reakció

Azt is elmondta, miért a Puskás Akadémiát választotta.

Forrás: honvedfc.hu

Az NB1.HU pénteken jelezte, hogy Batik Bence a Puskás Akadémiában folytatja a pályafutását:

Batik a klubváltása után az nso.hu-nak elmondta, miért a felcsúti csapatra esett a választása:

"A Puskás Akadémián éreztem leginkább, hogy meg akar szerezni, ráadásul erős, idehaza nagy célokért küzdő csapat. A felcsúti klub profin, gyorsan, zökkenőmentesen intézett mindent, ez új volt számomra... Mindig hangoztattam, a kupák megszerzése éltet, erre itt minden esélyem megvan. Miután az előző három idényben rendre a dobogón végzett az együttes, nem lehet más célunk, mint a top háromba jutni. Sokat beszéltem az utóbbi napokban a csapatkapitány Szolnoki Rolanddal, aki azt mondta, remek a légkör, jó a közösség, jöjjek bátran! Úgy érzem, a lelkemnek erre a hangulatra van most szüksége, biztos vagyok benne, hogy ez meg fog mutatkozni a teljesítményemen" - mutatott rá Batik.

A beszélgetés során a kispesti búcsú is szóba került:

"Azzal viszont volt, amilyen eljárást választott a kispesti vezetőség. Amint biztossá vált, hogy a belső védő Lazar Csirkovics a Honvédhoz kerül, kitették a csapatból. Mit érzett, amikor közölték, hogy ennyi volt?

– Ha szakmai oka lett volna az elküldésemnek, akkor meglepődve, de elfogadom. Csakhogy nem erről volt szó. Korábban nálam sokkal jobb futballistáknak is megköszönték már a munkáját, de az ritka, ha nem mondanak igazi indokot. Máig nem kaptam konkrét választ, miért kellett eljönnöm. Tiszta a lelkiismeretem, tükörbe tudok nézni, négy év alatt mindent megtettem a kispesti klubért."

Batik a HLSZ adatbankja szerint eddig 147 NB I-es meccsen lépett pályára, a fellépésein 8 gólt szerzett.

Egyébként Batikot még egyéves szerződés kötötte a kispestiekhez, erről így írtunk korábban:

"Egy évig szerződés köti a kispestiekhez, a klubvezetők meg pénzt szeretnének kapni cserébe a játékjoga értékesítéséért. 

Batik értékét a Transfermarkt 350 ezer euróra taksálja...

Ez azért fontos, mert Chris Docherty, a Honvéd sportigazgatója a Batikról szóló közleményben kijelentette: "megfelelő ajánlat esetén természetesen távozhat a Honvédtól"

Legfrissebb híreink