Honvéd-Loki: a legnagyobb különbségek

Elismerő szavak a győztestől a legyőzöttről.

Szárnyal a Loki, Herczeg András csapata eddig mindegyik mérkőzését megnyerte a bajnokságban. Tegnap a Honvéd vendégeként diadalmaskodtak 3-2-re egy olyan meccsen, melyen akár a kispestiek is sikeresek lehettek volna, hiszen több helyzetük volt, de az az egyik legnagyobb különbség jelenleg a két csapat között, hogy a hajdúságiak meg tudják nyerni a ki-ki meccseiket, a kispestiek meg nem.

Szintén fontos, hogy a Loki 3 meccsen 10 gólt lőtt, ami príma mutató, az 5 kapott meg elfogadható a sok szerzett találat miatt. A vörös-feketék csak 5-öt szereztek, viszont 11-et kaptak, pont fordított a helyzet, mint a DVSC-nél.

Herczeg András így értékelt a meccs után:

 

„Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk. Rangadóra készültünk, és igazolást is nyert a várakozásunk, hiszen a Honvéd nagyon jól játszott, éppen ezért értékes ez a győzelem. Az első tíz percben nagyon jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, ezt követően viszont a Honvéd átvette az irányítást, nem tudtuk megtartani a labdát, ellenfelünknek veszélyes támadásai voltak, s benyomott minket a saját kapunk elé, majd ki is egyenlített a félidő végén. A második játékrész elején változtattunk, higgadtak tudtuk maradni, több támadásunk is volt, melyekből kettőt góllal fejeztünk be. A Honvéd végig veszélyesen futballozott, a bedobásokból, pontrúgásból, felívelésekből helyzeteket teremtett, szóval értékes győzelmet arattunk, amiért jár a gratuláció a srácoknak.”

 

Mint már jeleztük, Giuseppe Sannino elgondolkozik a folytatáson. Részletek a linkre kattintva érhetőek el.

Legfrissebb híreink