Honvéd-Kisvárda: Horváth nagy poénjai; lesz-e edzőváltás?

Hatpontos meccs következik.

Forrás: honvedfc.hu

Az NB I 25. fordulójának első vasárnapi meccsén a Honvéd a Kisvárdát fogadja. A két csapat a tabellán a 8-9. helyet foglalja el (a szabolcsiak állnak előrébb, három ponttal megelőzve a kispestieket), de teljesen ellentétes formában vannak, hisz míg Horváth Ferenc együttese az előző két meccsét hátrányból fordítva nyerte meg, addig Supka Attila legénysége az utóbbi három mérkőzését elveszítette - ennek következtében az edzőváltás híre is felröppent. A felek egyébként eddig kétszer találkoztak a szezonban, egyszer a Kisvárda győzött 2-1-re, egyszer 0-0-s döntetlen született.

Lesz-e edzőváltás Kisvárdán? - a sportigazgató válaszolt - NB1.hu

 

A meccset megelőzően a két vezetőedző nyilatkozott. 

Horváth Ferenc (Honvéd): "Nyertünk két mérkőzést, a vonal fölé kerültünk, azonban egy pillanatra sem dőlhetünk hátra. Hosszú még a szezon, sűrű a mezőny, láthatjuk, hogy néhány győzelemmel, illetve vereséggel mekkorát változhat egy-egy csapat helyzete. Ugyanazzal az egészséges feszültséggel kell dolgozni tovább, amit az okozott, hogy kieső helyen volt a csapat, hiszen ez a feszültség, a hit, az akarat vihet minket előre. Nem számolgatok, hogy hány pontot kéne szerezni, hogy melyik az úgymond nyerhetőbb meccs. Mindig győzni akarunk, a saját utunkon menni tovább, csapatként, együtt, ennek lehet eredménye a folytatásban is. Bár a Felcsút ellen 0–1-ről, az MTK-val szemben pedig 0–2-ről nyertünk, ennek ellenére nem arra készültünk a héten, hogy 0–3-mal indítsuk a Kisvárda elleni meccset. Még akkor sem, ha az eddigi meccsek alapján joggal mondhatom, hogy megvan a hit és a szenvedély a csapatban, a két győzelem pedig tovább erősítheti a közös munkába vetett hitünket, erre nagyon nagy szükségünk is volt az utunkon. Nem téveszthet meg minket az, hogy a Kisvárda az elmúlt meccseken gyengébben teljesített, erős riválisra, nehéz meccsre számítunk, de nemcsak a televízióban szeretjük a különböző sorozatokat, hanem a futballpályán is, a célunk az, hogy tovább építsük a győzelmi szériánkat. Ehhez elengedhetetlen, hogy az eddig látott akarattal és odaadással futballozzunk, lehetőleg jó játékkal, de az MTK ellen megmutattuk, ha esetleg nem megy jól a foci, akkor is vannak olyan erényeink, amivel nyerni tudunk.”

Supka Attila (Kisvárda): "Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy a bajnokság első körében nyerni tudtunk a Honvéd otthonában, sokkal inkább arra koncentrálunk, hogy meg tudjuk ismételni azt a játékot, amit a Puskás Akadémia ellen nyújtottunk. Legyen ugyanaz a hozzáállás, és persze nagyon jó lenne, ha végre valaki gólt vagy gólokat szerezne. Hétről hétre úgy megyünk ki a pályára, hogy nyerni szeretnénk, de ez gólok nélkül lehetetlen. Ennek az NB I-es bajnokságnak a sajátja, hogy egyik pillanatról a másikra változik a forma, ezért, amellett, hogy tiszteletreméltó a Honvéd legutóbbi két győzelme, csak ezért megijedni nem fogunk tőle. Nekünk is volt jó periódusunk, most éppen gödörben vagyunk, amiből gólokkal is egy győzelemmel tudnánk kimászni. Saját magunkkal kell foglalkozni, azt kell elérnünk, hogy masszívak legyünk, hogy ne kapjunk gólt, ugyanakkor a másik kapunál kialakított játékhelyzetekből eredményesek legyünk. Az elmúlt két forduló eredményéből látszik, hogy a Honvéd is az életéért küzd, egy-, majd kétgólos hátrányból is nyerni tudott, vagyis egyetlen percre sem adta fel. Ez ránk is vonatkozik, a mi célunk is az, hogy minél előbb biztosítsuk az élvonalbeli tagságunkat. Az MTK elleni mérkőzésén a Honvédnak volt olyan játékosa, aki a cserepadról beszállva is el tudta dönteni a mérkőzést, jó lenne, ha nekünk is lenne olyan futballistánk, aki, ha váltás van, pluszt tudjon adni a játékunkhoz, nem pedig elvenni belőle. Sokat jelentene a számunkra a győzelem, nagyban hozzá segíteni bennünket ahhoz, hogy minél előbb meglegyen a bennmaradás.”


A találkozó 16 órakor kezdődik.

Tabella a linkre kattintva érhető el. 

Legfrissebb híreink