nb1.hu

Honvéd: finomított rigmussal köszöntötték a duplázó Gazdagot

Hosszú interjút adott a volt csapatának.

A HONVÉD BESZÁMOLÓJA:

Bár örömmel tennénk, de ehelyütt nem tudjuk szó szerint idézni a Kispest-tábor egyik rigmusát, így azt finomítva csak annyit jegyeznénk meg a Lengyelország–Magyarország válogatott mérkőzésén kapcsán, hogy: Gazdag bevágta!

„Kiss Tomi tartozik nekem, hogy belőttem a passzát – jegyezte meg nevetve Gazdag Dániel, aki csapattársa remek átadását követően szerezte meg a magyar válogatott győztes gólját Varsóban. – Egyébként tényleg szép kis gólpassz volt, és amin meglepődtem, hogy volt időm átvenni a labdát. Nagyjából tíz-tizenegy méterre lehettem a kaputól, csak az járt a fejemben, hogy erősen találjam el a labdát, hiszen ha jó a lövés, akkor hiába áll velem szemben a Juventus kapusa, nem lesz esélye a védésre. Szerencsére így is lett.“

A varsói győztes gól ráadásul négy nap alatt a második válogatottbeli találata volt Gazdag Dánielnek, aki San Marino ellen kezdőként volt eredményes, Lengyelországban pedig csereként bombázott a hálóba. Középpályásunk megjegyezte, már a kispadon is azt beszélték, hogy milyen kemény összecsapásokkal tarkított a találkozó (holott a lengyel és a magyar válogatott számára sem volt már tétje a meccsnek a presztízsen túl), majd amikor beszállt Varga Kevin helyére, akkor ezt testközelből is átélhette.

„Nagyon örültem a gólomnak, rögtön futottam oda a cserékhez, jöttek a társak, jó érzés volt együtt ünnepelni – folytatta Gazdag Dániel. – Boldog vagyok, hogy két sikerrel zártuk az évet, mindenképpen szerettünk volna győzelmet, győzelmeket szerezni. A szurkolók és saját magunk miatt is. És az is örömmel tölt el, hogy mindkét meccsen betaláltam, mindkettőt megnyertük, számomra ez volt eddig a legjobb válogatott összetartás.“

A vb-selejtezőket záró két parti kapcsán Marco Rossi szövetségi kapitány kiemelte, egyúttal már a jövő csapatát is építi, ebből a szempontból pedig mindenképpen örömteli, hogy Gazdag Dániel mindkét találkozón lehetőséghez jutott (ahogy az is, hogy Szappanos Péter kerettag volt, az olasz szakvezető pedig öt kispesti nevelésre számított). A középpályás ennek kapcsán elmondta, érzi a bizalmat, többet és többet játszik, és tudja, amennyiben a jövőben is jól teljesít, akkor a nemzeti csapatban is egyre több időt tölthet a pályán. Hát még ha a tartani tudja a legutóbbi hét meccsén jegyzett öt gól és két gólpassz mérleget.

„Tényleg jól sikerültek ezek a mérkőzések, szerencsére Philadelphiában is sikerült beilleszkedni, felvenni a bajnokság ritmusát és a társakkal is érezzük már egymást, nem véletlen, hogy jönnek a gólok, a gólpasszok, remélem, a rájátszásban is így lesz – hangsúlyozta Gazdag Dániel, aki nyáron szerződött az MLS-ben szereplő Philadelphia Union együtteséhez. – Kifejezetten jól érzem magam, a klubnál nagyon szeretnek, megbecsülnek, valamint az eredmények is jönnek. A csoportunkban másodikként végeztünk az alapszakaszban, szeretnénk minél tovább jutni a play offban. Egymeccses párharcok lesznek, az első kettőt itthon játszhatjuk, jó lenne sokáig versenyben maradni. A bajnokság másabb, mint az NB I, a csapatok inkább a támadófutball preferálják, így kisebb szerep jut a védekezésnek.“

Gazdag Dánieltől azt is megtudhattuk, hogy nemcsak ő, az egész család jól érzi magát az Egyesült Államokban. Philadelphia egyik külvárosi részén bérelnek házat, több (családos) csapattársa is ott él. Nagyobbik fia, Danika iskolai előkészítőbe jár, tanulja az angolt, s ő is beilleszkedett, míg kistestvére, a már kint született Maxim szépen fejlődik, éjszakánként sokat alszik, így a család is tud pihenni.

„A párom, Gréta rengeteg foglalkozik a gyerekekkel, ami nekem is hatalmas segítség, és úgy tervezzük, hogy decemberben hazalátogatunk majd a családdal – tette hozzá Gazdag Dániel, aki a távolból is követi a Honvédot. – Amikor csak tudom, megnézem a meccseket, ha pedig éppen nincs rá lehetőségem, akkor az eredményeket figyelem, pár játékossal tartom is a kapcsolatot, naprakész vagyok. Nagyon remélem, hogy már most hétvégén elindul felfelé az együttes, nagyon szurkolok a Honvédnak. A csapatnak és a stábnak is, bízom benne, hogy minél előbb kilábalnak a nehéz helyzetből.“

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC