nb1.hu

Honvéd: Eppel is feltűnt az első edzésen, Bódog értékelt

Lehetőséget kapott a válogatott csatár.

A hétfői vizsgálatokat követően kedden már az edzéseké volt a szerep a Budapest Honvéd FC együttesénél, a csapat új vezetőedzője, Bódog Tamás pedig két tréninggel indította az első napot – számolt be róla a honvedfc.hu

"Az első edzésnek mindig fontos része, hogy az edző és a csapat között megtaláljuk az összhangot, a játékosoknak alkalmazkodni kell az általunk bevezetett változásokhoz, ahogy nekünk is össze kell csiszolódni a labdarúgókkal. Abszolút elégedett voltam a tapasztaltakkal, a játékosok vevők arra, amit csinálunk, remek hozzáállással dolgoztak. A felkészülés elején, egy új edző érkezésekor természetes, hogy intenzívebb a munka, szeretnénk néhány korábbi berögződést változtatni, oda kell figyelni mindenre, hogy jól működjünk. Én is kíváncsian vártam a közös munkát, hogy megismerjem a keret tagjait, és az optimális terhelést megtalálva toljuk ki a lehető legtovább a határokat" – mondta Bódog.

Érdekesség, hogy edzéslehetőséget kért és kapott a Honvédtól a 2017-es bajnokcsapat tagja, Eppel Márton.

 

A korábbi kispesti gólkirály az elmúlt fél évben a belga Cercle Brugge együttesét erősítette, ahol nem hosszabbította meg a július 1-jén lejáró szerződését. A 28 éves, nyolcszoros válogatott támadó nyolc bajnoki mérkőzésen lépett pályára csapatában, egy gólt szerzett és két gólpasszt adott, és járult hozzá a bentmaradás kiharcolásához, mielőtt a koronavírus miatt félbeszakadt a belga bajnokság.

Eppel Márton a járvány óta egyéni edzésmunkával készült, a következő időszakban pedig Kispesten gyakorolhat, hogy megfelelő formában tartsa magát.

KORÁBBAN:

Elkezdte a Honvéd, de Lanzafame még nem tért vissza – íme, az ok – NB1.hu

 

Honvéd: aláírt az egyik legtehetségesebb magyar csatár – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC