Honvéd-DVTK: Feczkó megvédte a bírót - reakciók

Pisont szerint látszik az igyekezet.

Forrás: honvedfc.hu

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, két hónapos kényszerpihenő után felkészülési meccset játszott a Honvéd a DVTK-val, melyet a kispestiek tudtak 3-1-re megnyerni. A piros-feketék számára extra motivációt jelenthetett az, hogy a Kispest-tábor tagjai kilátogattak a meccs közelébe, az akadémia mellett magasodó futódomb tetején helyezkedtek el és a szurkolásukkal sikerült meccshangulatot teremteniük.

 

 

Az edzők így értékeltek a meccs után:

Pisont István(Honvéd): „Először is köszönjük a Diósgyőrnek, hogy vállalták a mai játékot. Szimpatikus, sportszerű meccset játszottunk, ahol mindkét csapat figyelt a másikra. Elégedett voltam a látottakkal, az eredménnyel mindenképpen. Hosszú idő után ez volt az első mérkőzésünk, úgyhogy természetesen vannak még olyan elemei a játéknak, amin javítanunk kell, látszik azonban az igyekezet a játékosokon. Voltak jó ritmusváltásaink, a második félidőben jók voltak a széleken való beadások, az érkezések kapcsán van némi hiányérzetem, de össze kell még csiszolódnunk. Örülök, hogy a fiatalok nagyon jó teljesítménnyel szálltak be a második félidőben, lehet rájuk számítani. Kétheti közös munka után elégedett lehetek.“ (honvedfc.hu)

Feczkó Tamás(DVTK): ,,Az a célunk, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a következő nyolc bajnokira. Úgy építettük fel a programot, hogy a múlt héten egymás között 2x45, ma pedig egy jó ellenféllel szemben 2x60 percet játszottunk. Sajnálom, hogy nem érkeztek asszisztensek a találkozóra, nem csak a csapatokkal babrálnak ki, hanem a játékvezetővel is, leginkább az ő érdekükben mondom ezt. Visszatérve a lényegre, a csapat abban a stádiumban van, amire számítottunk. Biztató dolgokat is mutattak, de is látszott, hogy sok a hiba, és rengeteg tennivaló maradt még a következő két hétre, hogy eredményesen tudjunk szerepelni. Nagyon örülök, hogy Makrai Gábor hosszú kihagyást követően ismét pályára lépett." (dvtk.eu)

Legfrissebb híreink