nb1.hu

Honvéd: Baráth Botond visszatér – REAKCIÓK

Hivatalos bejelentés.

Vasárnap már az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy Baráth Botond minden bizonnyal visszatér a kispestiekhez. A fővárosi együttes hétfőn jelentette be a magyar válogatott játékos érkezését.

Honvéd: Baráth Botond visszatér? – NB1.hu

 

A Budapest Honvéd közleménye:

"Zsótér Donát érkezése után újabb közönségkedvenc visszatérését jelenthetjük be, hiszen újra a Budapest Honvéd FC labdarúgója (lesz) Baráth Botond!

A Kispesten nevelkedő védő tavaly télen, 11 év után váltott klubot, és lett az amerikai Sporting Kansas City játékosa, ahol az elmúlt szűk másfél évben 21 bajnokin kapott szerepet, illetve pályára lépett az Észak- és Közép-Amerikai csapatok részére kiírt Bajnokok Ligájában. Az amerikai bajnokság (MLS) mostani szezonja február végén rajtolt, a koronavírus miatt azonban a csapatok csak néhány meccset játszhattak, majd félbeszakadt a sorozat, s egyelőre bizonytalan a folytatás. A szezonbeli két bajnokin Baráth Botond sajnos nem kapott lehetőséget, ezért a Honvéd és a Kansas tárgyalt a válogatott védő ügyében – szem előtt tartva azt, hogy a 28 esztendős futballista rendszeres játéklehetőséghez jusson –, a megegyezés végeztével pedig boldogan írhatjuk le: Baráth Botond újra a Honvéd játékosa!

„Botondot nem nagyon kell bemutatni senkinek, hiszen a bajnokcsapat oszlopos tagja volt. Nagyon örülünk, hogy hazatér hozzánk, személyében válogatott védővel sikerült tovább erősíteni a keretünket” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója.

A tizenegyszeres válogatott játékos eddig 159 bajnokin lépett pályára kispesti színekben, tagja volt a 2017-es bajnokcsapatnak, illetve a 2019-ben kupadöntőbe jutó gárdában is alapembernek számított.

„A múlt hét elején volt egy beszélgetésem Urbányi Istvánnal, a Honvéd sportigazgatójával, kérdezte, hogy mi a helyzet velem, és mondtam, hogy jól vagyok, viszont kevés játéklehetőséghez jutok – kezdte Baráth Botond. – Elmondta, hogy a Honvéd új edzője, Bódog Tamás nagyon szeretne a csapatban látni, nekem is fontos, hogy rendszeresen futballozzak, és végül a két klub is meg tudott egyezni az ügyemben. Urbányi István és az edzőnk, Peter Vermes jó viszonyt ápol egymással, így hamar pont került az i-re. Nehéz fél éven vagyok túl, örülök, hogy megkeresett a Honvéd, és visszatérhetek Kispestre!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC