nb1.hu

Honvéd: a 38 éves megmentő – reakció

Kemény sorozat vár a kispestiekre.

Amióta Kispestre igazolt a Mezőkövesdtől Szappanos Péter, többnyire remekül védett, a teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt. Ám a kispestiek eddigi legfontosabb mérkőzésén, a vasárnap esti, 1-1-re végződött, Gyirmót elleni kiesési rangadón, koronavírus-fertőzés miatt nem állhatott a kapuba.

A Honvédnál azonban nem estek kétségbe, hiszen nagyon megbíztak a helyettesében, Tomás Tujvelben, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csak 1 gólt kapott a csapata, aminek köszönhetően 1 pontot szerzett és így tartani tudta a Gyirmóthoz képest a 6 pontos előnyét a táblázaton.

„Számítottam arra, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert sajnos tudom milyen az, amikor mindenkiben benne van az idegesség, és mindenki csak arra gondol, milyen közel vagyunk a vonalhoz Hogy mi hiányzott? Azt mondaná az ember, az, hogy nem rúgtunk még egy gólt, de az én szemszögemből nézve inkább az, hogy nem tudtuk kiküszöbölni azt az egy kapott találatot. Javítani kell ezeket a hibákat, nem szabad üres embert hagynunk. Mindig megbeszéljük az edzővel a taktikát, de ha azt nem csináljuk meg a pályán, megbosszulja magát. De nem szabad ezen sokáig keseregni, mert utólag már úgysem tudunk változtatni az eredményen, úgyhogy előre kell néznünk. Hoztunk egy pontot, szerintem ez nagyon fontos, így még mindig megvan a hat pont különbség a Gyirmóthoz és hét az MTK-hoz képest .Van még hátra négy forduló a bajnokságból, most erre kell koncentrálnunk. Nem szabad idegeskednünk. Azt majd az edzőnk megmondja, hogy mire kell jobban figyelnünk, milyen hibákat kell kijavítanunk és dolgozunk is majd rajta a héten. Biztos vagyok benne, hogy ha ezekre odafigyelünk, akkor sikerülhet még fontos pontokat gyűjtenünk a következő meccseken. A taktika meglesz hozzá, csak végre kell hajtanunk és akkor szombaton, a Kisvárda ellen nyerünk! Hajrá!“ – mondta a 38 éves kapus a Kispest homnlapjának.

A Honvéd hétvégén a Kisvárdát fogadja, majd a Vidihez utazik, utána fogadja a Kövesdet, az utolsó meccse Felcsúton lesz.

Nem biztos, hogy irigylésre méltó felhozatal…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC