Hollandiából igazolt a Kisvárda - RÉSZLETEK

Hivatalos bejelentés.

Forrás: kisvardafc.hu

A Kisvárda közleménye:

"Az eredeti posztját tekintve jobbszélső Jaroslav Navrátil csapatunkhoz igazolt. A 28 éves cseh játékos a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatában szerepelt az elmúlt bajnokságban, amelynek színeiben 29 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, azokon három gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

Navrátil az elmúlt nyolc évet Hollandiában töltötte, miután hustopecei születésű futballista 2012-ben az élvonalbeli Heracles Almelo csapatához igazolt. Ott hat évet húzott le, onnan igazolt a denveteri székhelyű Go Ahead Eagleshez, amely korábban, még a hősidőkben (1917, 1922, 1930, 1933) négyszer nyerte meg a holland bajnokságot.

„Jól éreztem magam Hollandiában, kerestem annak a lehetőségét, hogy továbbra is abban az országban futballozzak, de végül a váltás mellett döntöttem – mondta Jaroslav Navrátil, aki már a szombati, Mezőkövesd elleni edzőmeccsünket is a helyszínen tekintette meg, majd vasárnap és hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és azt követően írta alá szerződését. – Nem akartam még hazaigazolni Csehországba, kerestem a további kihívásokat, amelyhez remekül illett a Kisvárda megkeresése. Tudom, hogy kisvárosba érkeztem, ahol rendezettek a körülmények, szép a stadion, megfelelő az egészségügyi és az infrastrukturális háttér. Holland élettársam és másfél éves kisfiam azok után csatlakozik hozzám, hogy sikerült lakást találnom, addig is azután is igyekszem majd a lehető legjobban koncentrálni az itteni feladataimra.”

Legfrissebb szerzeményünk a 20-as számú mezt viseli majd Kisvárdán."

FRISSÍTÉS:

21.49:

Kisvárda: az angol bajnokságban is bizonyító játékost igazolhatnak - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink