nb1.hu

Hivatalos: világbajnokkal erősített Szalai csapata

Három és fél évre szóló szerződést kötött.

A magyar válogatott Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce labdarúgóklub vasárnap bejelentette a világbajnok német Mesut Özil leigazolását.

Az isztambuli klub honlapja szerint az Arsenaltól távozó középpályás átesett az ilyenkor szokásos állapotfelmérésen és orvosi vizsgálatokon, majd aláírta három és fél évre szóló szerződését.
    
A Gelsenkirchenben született 32 éves Özil a Schalke 04, a Werder Bremen és a Real Madrid együttesében szerepelt, mielőtt Londonba került. A német válogatottban 92 mérkőzésen 23 gólt szerzett, 2010-ben világbajnoki bronz-, négy évvel később pedig aranyérmes volt. A mértékadónak tartott transfermarkt.com szakportál szerint 2018 májusában még 50 millió euró volt Özil becsült piaci értéke, jelenleg viszont már csak ötmillió euró.
    
Az Arsenalnál heti 350 ezer fontot keresett, ám tavaly március óta nem lépett pályára, a jelenlegi szezonban pedig még a meccskeretbe sem nevezte őt Mikel Arteta vezetőedző.
    
A játékos egy héttel ezelőtt az NTV török televízió-csatornán beszélt először arról, hogy a Fenerbahcéban folytatja pályafutását. Ugyanazon a napon jelentették be, hogy a ciprusi Apollontól érkezett magyar válogatott Szalai Attila is az isztambuli csapatot erősíti a jövőben.
    
A Fenerbahce elnöke, Ali Koc felkérte a csapat szurkolóit, hogy segítsenek előteremteni Mesut Özil évi 13 millió eurós fizetését, mivel a klubnak 515 millió eurós adóssága van. Az adománygyűjtő kampányban SMS-ekkel lehet támogatni az egyesületet. Hozzátette, akár egymillió rövid szöveges üzenet is érkezhet az 1907-es számra – ami a klub alapításának éve -, egy SMS pedig nem egészen két euróba kerül a küldőnek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC