nb1.hu

Hivatalos: eddig kell befejezni az NB I-es bajnokságot és a Magyar Kupát

Az MLSZ szóvivője nyilatkozott.

Legkésőbb július 12-ig be kell fejezni a hazai labdarúgóidényt, amely a koronavírus-járvány miatti felfüggesztését követően jövő szombaton indul újra – mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Sipos Jenő hétfői nyilatkozatában emlékeztetett, az OTP Bank Liga és a Magyar Kupa találkozóin öt csere lesz engedélyezett, a szünet mellett három időpontban lehet változtatni az összeállításon, míg a két játékrész felénél ivószünetet kell tartani.
    
A szóvivő elmondta, az orvosi bizottság által készített, az edzéseken és a mérkőzéseken követendő egészségügyi, tesztelési és magatartási szabályokat az MLSZ eljuttatta a klubokhoz.
    
A komplex edzések elkezdése előtt a csapatoknál a játékosoknak és a stábtagoknak átfogó vizsgálaton kellett átesniük, amely során a koronavírus-teszt mellett teljes körű felmérésen bizonyíthatták a futballisták, hogy alkalmasak a sporttevékenységre.
    

A felkészülési időszakban heti két teszt vár minden csapattagra, a találkozók előtt pedig 24-36 órával ugyancsak kötelező lesz tesztet végezni, az edzéseken és a mérkőzéseken csak a negatív eredménnyel rendelkezők vehetnek részt. A betegség gyanúját mutató vagy pozitív tesztet adó személyeket el kell különíteni a csapattól, ezekre az esetekre az MLSZ orvosi bizottsága felkészült a járványügyi hatóságok ajánlásai szerint.
    

AZ MLSZ egyúttal felhívta a figyelmet a járványügyi előírások maximális betartására: csak a legszükségesebb személyek tartózkodjanak a pálya mellett, a stadionban kerüljék az érintkezéseket, figyeljenek a higiénés szabályokra, a fertőtlenítésre, és mindenre, amivel a vírus terjedését megakadályozhatják.
    

"Reményeink szerint így nem lesz további probléma az edzések megtartásával és a mérkőzések lejátszásával. Mindenkitől felelős magatartást követel a jelenlegi helyzet" – fogalmazott. Sipos Jenő szerint mindenki tisztában van vele, hogy "elemi érdek" a járvány terjedésének megakadályozása, a klubok pedig együttműködőek voltak és várták az orvosi bizottság javaslatait. Ezek alapján jártak el és alakították ki a házi szabályaikat, amelyek betartását a klubok járványügyi felelősei adminisztrálják és felügyelik.
    

"A legfontosabb az, hogy újra lehetnek mérkőzések mind az NB I-ben, mind a Magyar Kupában" – szögezte le az MLSZ szóvivője.
    
Az MLSZ egy hete döntött arról, hogy az NB I-et és a Magyar Kupa küzdelmeit befejezik, míg az alacsonyabb osztályok pontvadászatát lezárják. Jövő szombaton a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra. A bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC