nb1.hu

Hitét vesztett lehetett az Újpest – reakciók

Oenning szerint túlzás, hogy nagy a baj.

Mint ismert, a Ferencváros a IV. kerületben, 4-0-ra kiütötte az Újpestet az NB I 19. fordulójában. Ezzel az eredménnyel kieső helyre csúszott vissza a lila-fehér csapat, így értékelt a mérkőzés után az Újpest vezetőedzője:

Michael Oenning (Újpest): ,,Természetesen senki nem akarja elveszteni a Derbit, de azzal is tisztában vagyunk, milyen helyzetben van jelenleg a csapat. El kell fogadnunk, hogy a jelenlegi állapotunkban nem voltunk képesek arra, hogy megverjük a listavezetőt. Bár nagyon sok energiát fektettünk a mérkőzésbe, elsősorban az első félidőben, amikor egyáltalán nem voltunk félénkek, nagyon határozottan mentünk előre, jól játszottunk, de sajnos nem lőttünk gólt. Utána megkaptuk az első gólt, erre a védelemnek jobban kellett volna figyelnie, mert három passz után bent volt a kapunkban a labda. Ettől függetlenül az első félidőben még úgy éreztük, hogy van lehetőségünk. Átbeszéltük a dolgokat és úgy volt, hogy képesek vagyunk ebbe a meccsbe még többet beleadni. Kijöttünk a második játékrészre és megtörtént az a peches öngól. Mindenki tisztában volt azzal, hogy nem lesz egy könnyű menet ezt a mérkőzést megnyerni. Próbáltam változtatásokat eszközölni, sokat is cseréltem, pont azért mert mindenkire szükség van, mindenkinek kell, hogy legyenek játékpercei. Ez a mai vereség nyilvánvalóan fáj, de nem szabad csüggedni. Mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy megszerezzük az első pontokat idén." 

A német szakember elmondta tovább, hogy a játékosaiban dolgozhat némi bizonyítási vágy az MTK ellen, hiszen ősszel a koronavírus miatt csak az U19-es csapatával tudott kiállni az Újpest a kék-fehérek ellen. A tizenegyest nem tudta abból a szögből megítélni ahol állt, hogy jogos volt-e, mert nem látta jól. Oenning szerint a csapatának nagyon nagy szüksége van egy sikerélményre, azután minden könnyebb lenne. A mai mérkőzésen már látott olyan megmozdulásokat, amik bizakodásra adnak okot, de amíg nem lőnek gólokat, addig nem tudnak előre lépni. További erősítésekkel kapcsolatban nincsenek információi a vezetőedzőnek. Végül hozzátette, hogy természetesen edzőként felelősnek érzi magát a csapat rossz teljesítménye miatt, de szerinte a történtek miatt a csapatszellem megerősödhet majd, hiszen csak egymásra számíthatnak, hogy felálljanak a padlóról.

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel:

Bajban van-e az Újpest?

,,Az, hogy bajban van, talán egy kicsit erős kifejezés. Játszanunk kell, eredmény produkálnunk, egyszerűen teljesítmény nyújtanunk. Ez a következő mérkőzéstől megint a feladatunk lesz."

 

Újpest-Fradi: a bíró miatt nem lett olyan jó meccs – NB1.hu

 

 

A Fradi előnye immáron 13 pont a tabella élén, a Derbit is magabiztosan nyerte meg. A mérkőzés után az Rebrov röviden értékelt:

Szerhij Rebrov (Ferencváros): ,,Úgy gondolom, mindig nehéz az Újpest ellen idegenben játszani, érvényes volt ez a korábbi találkozókra is. Sokat segített, hogy mi lőttük az első gólt. A második játékrészben struktúrát tudtunk váltani és még több gólt szerezni. Ha az eredményt nézzük, az első félidő nagyon kemény volt, de boldogok lehetünk, mert sok szép momentumunk volt."

Rebrov elmondta, hogy nem számolja hány Derbit nyert meg, mert minden meccsre ugyanúgy készül. A szurkolóknak sokkal fontosabb ez a statisztika, de azért dolgoznak, hogy őket ki tudják szolgálni. Bégül hozzátette, hogy nem foglalkozik a bajnokság végével, mindig csak a következő meccset tartja szem előtt.

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel a Fradi mesterének:

Eldőlt-e a meccs Tallo öngólja után?

,,Ha lezárult volna számunkra a mérkőzés, akkor nem lőttünk volna több gólt. Talán az Újpest számára lezárult, kicsit hitét vesztett lett az öngól után. Négy gólt lőttünk, lőhettünk volna többet is, de az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC