nb1.hu

Hibátlan Fehérvár, szárnyaló Kövesd, botladozó nagyok – ELEMZÉS

Felborította a papírformát az NB I első öt fordulója.

A Ferencváros vasárnapi, DVTK elleni győzelmével véget ért az NB I 2019/20-as idényének 5. fordulója. A válogatott mérkőzések miatt egy hét szünet következik, a pihenő alatt is játszanak azonban edzőmeccseket a csapatok – senki sem akar kizökkenni eddigi jó, vagy éppen kevésbé jó formájából, rutinjából. 

Noha a nemzetközi kupatalálkozók miatt több gárda halasztást kért, így nem lehet teljes összképet adni, valójában ki és hol áll jelenleg a tabellán, elemzésünkben egyesével vizsgáljuk az OTP Bank Liga mezőnyét.

 

1. MOL Fehérvár (5 győzelem, 0 vereség, 16-3-as gólkülönbség, 15 pont)

 

Egyelőre nem találják az ellenszert Marko Nikolics legénységének játékára az NB I csapatai, öt mérkőzés után a legszorosabb meccsüket a nyitókörben a Kaposvár ellen vívták (4-2), emellett a DVTK-tól kaptak egy gólt (5-1). A Futács, Hodzic kettő formája külön kiemelkedő. Hazai pályán és idegenben is remekelnek eddig, nagyon egyben vannak, kérdés, a következő körben, a Honvéd otthonában megszakad-e a jó széria.

2. Mezőkövesd (5 gy., 1 v., 7-3, 12 pont)

 

A bajnokság meglepetéscsapata a matyóföldi alakulat, akik bár nem játszottak a legerősebb riválisokkal eddig, mindössze a most szombati, Paks elleni hazai összecsapást veszítették el. Kuttor Attila masszív gárdát rakott össze, a támadó-és védekező játék is rendben, egyedül a Hahn vezette atomvárosiak ellen nem jöttek a befejezések. Cseri Tamást sokan a válogatottba követelték 

3. DVSC (3 gy., 1 v., 10-6, 9 pont)

 

A Loki az Európa-liga miatt egy találkozóval kevesebbet játszott, ám így is az élmezőnyben foglal helyet. A ZTE és a Honvéd ellen is szoros, 3-2-es sikert arattak, a Kövesdhez hasonlóan az 5. fordulóban, hazai pályán kapituláltak (0-1 a Kaposvárral szemben). Az átalakuló kerettel párhuzamosan azt lehetett várni, hogy ismét a dobogó közelében lesznek Herczeg Andrásék, ez a feltételezés egyelőre abszolút megállja a helyét.

4. Kisvárda (3 gy., 2 v., 7-8, 9 pont)

 

A Fehérvár és a DVSC otthonában szenvedett vereséget Miriuta László együttese, a vezetőedző pedig többször is bírálta játékosai hozzáállását. Ennek ellenére meglepetésnek titulálható, hogy a szárnyaló Gheorghe Grozav lendítette keret a 4. helyen, abszolút lőtávolon belül van, és a Paks, Újpest, Honvéd hármast is le tudták győzni. Amennyiben hasonló játékot mutatnak az idényben, és nem lesznek komoly kilengéseik, vélhetően nem lesz gondjuk a kiesés elleni harcban – hiába várták és várják őket oda.

5. Puskás Akadémia (2 gy., 1 d., 2 v., 8-6, 7 pont)

 

Az egyik, ha nem a legrapszodikusabb csapat a jelenlegi mezőnyben, akiknek szintén átalakult a keretük az átigazolási időszak alatt. A formálódás eddig felemásan sikerült, hisz az Újpestet és a Ferencvárost is viszonylag simán intézték el, ellenben a Fehérvártól és a Mezőkövesdtől kikaptak, Zalaegerszegen ikszeltek. Hornyák Zsolt gárdája az általános közvélekedés szerint a bajnokság sötét lova lehet, néhányan – így Marko Nikolics – az első három-négy közé várja őket.

6. Paks (2 gy., 1 d., 2 v., 6-5, 7 pont)

 

Kevés rúgott és kevés kapott gól, két vereség és két győzelem otthon és idegenben egyaránt, valamint pontszerzés Újpesten. Tomiszlav Szivics gárdája formálódik, Hahn János kitűnő formában van, Böde Dániel eddig nem talált be – ha ő is megtalálja a góllövő cipőjét, még feljebb léphetnek. A legutóbbi körben, Mezőkövesden jól játszottak, a következő körben a Ferencváros ellen jöhet az igazi erőpróba.

7. Ferencváros (2 gy., 1 v., 3-4, 6 pont)

 

Felemásan kezdte a bajnokságot az európai kupák „árnyékában” a Fradi, az Európa-ligában a csoportkörbe jutó klub két mérkőzését is elhalasztották, a maradék három találkozóból kettőt vékonyan, de megnyertek, a Puskás Akadémia otthonában pedig komoly zakóba futottak bele. Egyelőre az eddig látottak alapján nagy kérdőjel és nem lehet teljes mértékben megjósolni, valójában mire is mehet Serhiy Rebrov csapata az NB I-ben.

8. Zalaegerszeg (1 gy., 1 d., 2 v., 7-5, 4 pont)

 

Friss feljutóként eddig nem vallottak szégyent, ráadásul kiválóan igazoltak a nyár utolsó napjain – vélhetően Stieber Zoltánnal a fedélzeten nem a kiesés elkerülését, sokkal inkább a tabella első felét célozzák meg. Mezőkövesden és Debrecenben is egy góllal kaptak ki, a Kaposvárt kiütötték, a Puskással osztoztak a pontokon. A következő fordulóban a Diósgyőrhöz látogatnak.

9. Újpest (1 gy., 1 d., 3 v., 6-10, 4 pont)

 

Eddig nem alakult úgy az idényük, ahogy azt szerették volna, hisz a Honvéd, a Kisvárda és a Puskás is két vállra fektette őket, "mindössze" Miskolcon tudtak diadalmaskodni. A szurkolók közül többen Nebojsa Vignjevics leváltását követelték, igaz, az új igazolások (a visszatérő és egyből betaláló Feczesin Róbert vagy épp Szakály Péter) még csak most mutatkoztak be. A következő hetekben eldőlhet valódi sorsuk és az, hogy ezúttal milyen szerepben lehet rájuk tekinteni a tabellát illetően.

10. Honvéd (1 gy., 4 v., 8-13, 3 pont)

 

A Honvédról többször is írtunk az utóbbi napokban és hetekben, a szörnyű szezonrajton talán sikerül átlendülniük az Újpest elleni, emlékezetes 3-2-es győzelemmel. Giuseppe Sanninóra nem vár könnyű feladat személy szerint sem, hisz az Európa-liga-kiesés és a gyenge kezdés akár az állásába kerülhet – a következő fordulóban a Fehérvárt fogadják, ha addig összeáll az egyébiránt cseppet sem erőtlen keret, akkor megindulhatnak felfelé.  

11. Kaposvár (1 gy., 4 v., 4-11, 3 pont)

 

Szinte lemásolták a Honvéd sémáját, hisz négy vereséget egy idegenbeli siker követett, ráadásul a DVSC otthonában. A váratlanabb a két hazai vereség (Mezőkövesd, valamint Zalaegerszeg) volt, otthonuktól távol nem teljesítettek rosszul, hisz a Ferencváros és a Fehérvár sem volt jelentősen jobb náluk. Waltner Róbert kerete kissé rutintalan az NB I-hez, de már a Nagyerdei Stadionban látszott, hogy egyre inkább felveszik a tempót. 

12. Diósgyőr (1 gy., 4 v., 4-12, 3 pont)

 

A Honvéd elleni első forduló nem azt vetítette elő, hogy az utóbbi szezonokhoz hasonlóan a kiesőzónában vagy annak közelében találjuk majd őket. Az Újpest, Fehérvár, Mezőkövesd, Ferencváros négyes valóban nem a legkönnyebb, de a négy rúgott és a tizenkét kapott gól nem a legkedvezőbb jövőt predesztinálja. A keret erőssége is megkérdőjelezhető, emellett Fernando emlékezetes, Mezőkövesd elleni gyanúsítása sem tett jót a környezetnek. A szurkolók nem túl elégedettek, más kérdés, hogy velük semmi gond sincs a lelátón…

 

A 6. fordulót szeptember 14-én, szombaton rendezik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC