nb1.hu

Hiába harmadik a Debrecen, Herczeg a kieséstől tart

Debrecen - A sérülések miatt nehéz lesz a szezon.

A Debrecen hiába dolgozott ki több helyzetet hazai pályán az Újpest ellen, mégis 2-1-es vendégsiker született az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
 
„Nem érdemeltünk vereséget ezen a mérkőzésen, most játszott a legjobban a csapat – nyilatkozta Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak. – Nagyon sok energiát mozgósítottunk, voltak ígéretes támadásaink, sajnos az első percekben elpuskáztuk a nagy helyzetünket. A második játékrészben is voltak lehetőségeink, sajnos az Újpest egy ellentámadásból egy rossz váltás következtében megszerezte a vezetést. Ki tudtunk egyenlíteni, de sajnos Ferenczi megsérült, és azon az oldalon kaptunk még egy gólt a végén. Nem sikerült pontot szereznünk, pedig azt gondolom, hogy megérdemeltük volna legalább a döntetlent.”
 
A Debrecen ugyan továbbra is a harmadik helyen áll a tabellán, a tréner szerint azonban a csapatnak mostantól a kiesés elkerüléséért kell játszania. „Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Remélem, Ferenczi sérülése nem súlyos, de lehet, hogy elszakadt a bokaszalagja. Azt gondolom, hogy innentől kezdve nekünk azért kell játszanunk, hogy bennmaradjunk az NB I-ben. Látni kell, hogy mennyi játékosunk hiányzik. Lehet, hogy más csapat elbírja, hogy négy-öt alapembere nem játszik, mi úgy látszik, hogy nem bírjuk el, és így csak ilyen mérkőzéseket tudunk játszani. Most is mindent megtettünk, pariban voltunk, mégis mi szenvedtünk vereséget, tehát rossz passzban vagyunk.”
 

A kövesdi edző szerint nem jó a 12 csapatos bajnokság – NB1.hu

Mezőkövesd – Tóth László változást szeretne.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC