nb1.hu

Hiába az előny, 0-0-ról indul a Vidi a Fradi ellen

Székesfehérvár - De különösebben nem változtatnak a játékukon.

Mint már jeleztük, ma tovább folytatódnak a Magyar Kupa negyeddöntőinek a küzdelmei, a visszavágók közül is három mérkőzést rendeznek meg. Kiemelkedő párharc a Videoton és a Ferencváros csatája, az odavágón a Népligetben győztek a zöld-fehérek 1-0-ra. Mint írtuk, Thomas Doll azon gondolkozik, hogy változtat az összeállításon.. A fehérváriak trénere, Horváth Ferenc arról beszélt, 0-0-ról indul a visszavágó.

 

 

 

 

– Ha lehetne választani az eddigi győzelmeink közül, akkor a szombati biztosan ott lenne a kedvencek között, mert tényleg az utolsó pillanatig mentek előre a srácok, aminek meg is lett a gyümölcse – erre a mentalitásra lehet építeni a Ferencváros ellen is. Úgy játszunk majd, mintha 0-0-ról indulna a párharc, különösebben nem változtatunk a játékunkon amiatt, mert egygólos előnnyel várjuk a visszavágót, tehát szeretnénk gólt, gólokat szerezni ma este is. Minden együttes életében előfordul az, hogy egyszer-kétszer gyengébben játszik, a Fradinál úgy tűnik, ez az idő most jött el, ettől azonban ők nem lettek gyengébb csapat, mint korábban. Kezdjük megszokni a Pancho Arénát is, ha a szurkolóink olyan hangulatot teremtenek, mint legutóbb, akkor tényleg hazai pályán érezhetjük majd magunkat “ – mondta Horváth Ferenc a Ferencváros elleni kupavisszavágó előtt a Vidi honlapjának.

 

 

Lehet, hogy változtat a Fradi edzője a Vidi ellen, mert túl sokan veregetik a játékosok vállát

 

 

Szalaiékat piróval támadták a Wolfsburg ultrái – VIDEÓ

 

 

Büntessetek még! Ez most tényleg komoly, MLSZ? Vagy a gyíkemberek bosszújától fél a Fegyelmi Bizottság?

 

 

MK: Micsoda debütálás! Takács Tamás mesterhármassal Loki-henger a Szpari ellen

 

 

Nézők nélküli Európa-bajnokság?

 

 

Kubatov szidalmazása miatt fizethet a Honvéd

 

 

InStat: Vidi-fölény a 22. forduló csapatában

 

 

MK: folytatódik a harc az elődöntőbe jutásért

 

 

Csányi Sándor nem ismeri az „M4-es” Sebők Vilmost, az MLSZ elnökét a rejtélyes biciklista a fogadási csalásról is faggatta

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC