nb1.hu

Herczeg András visszatért, a Loki négyet rúgott az újoncnak

Debrecen – Danilovics komoly bravúrokat mutatott be a Gyirmót ellen.

A héten megbízott vezetőedzőként kinevezett Herczeg András nem is álmodhatott volna jobb kezdésről, hiszen negyedóra elteltével a Loki Horváth Zsolt révén az első komolyabb helyzetéből megszerezte a vezetést (1-0.) Érezhető volt, hogy a hazaiak élvezik a játékot, két perccel később Tisza Tibor tesztelte Sebők Zsoltot, de a Gyirmót rutinos kapus kitornázta a DVSC támadójának lövését.

 

Két perccel később azonban tehetetlen volt, amikor egy röviden kifejelt labdát Korhut Mihály 15 méterről, kapásból bombázott a jobb felső sarokba (2-0). Kétgólos hátrányban a Gyirmót is elkezdett veszélyeztetni, de Völgyi Dániel távoli kísérlete elkerülte a kaput, majd a 28. percben Braniszlav Danilovics védte bravúrral Simon András fejesét, bizonyítva ezzel, hogy megérte őt kölcsönvenni a Puskás Akadémiától.

 

A félidő hajrájában a Loki kapusa ismét bravúrt mutatott be, ezúttal Présinger 20 méteres bombáját tornázta ki a kapu jobb sarkából, majd a lefújás előtt ismét Horváth Zsolt veszélyeztetett, de a próbálkozása elzúgott a jobb kapufa mellett.

 

A második félidő is Danilovics bravúrral kezdődött, a Loki kapusa Völgyi 20 méterről elvégzett szabadrúgását tornázta ki a jobb felső sarokból. Nem sokkal később eldőlt a mérkőzés, amikor Tisza Tibor egy remek egyéni alakítás után kilenc méterről a jobb felső sarokba lőtt (3-0).

 

A korán érkezett harmadik gól miatt enyhén leült a mérkőzés, de a debreceni szurkolók így sem panaszkodhattak, ugyanis Takács Tamás a 67. percben megunta a tétlenséget és 30 méterről óriási gólt zúdított a Gyirmót kapujába (4-0).

 

Az utolsó húsz percben már nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, igaz a csereként beállt Kulcsár Tamás szerzett egy lesgólt, de sok izgalmas dolog már nem történt. Herczeg András vezetésével ismét hengerelt a DVSC, ezek után nem lennénk meglepve, ha Debrecenben nem nagyon sietnék el az új edző kinevezését.

 

DVSC-TEVA-Gyirmót FC Győr 4-0 (2-0). Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC