nb1.hu

Henning Berg nem ért egyet az MLSZ-el

Székesfehérvár - A norvég edző a hazájában beszélt a furcsa helyzetről.

Hiába verte meg kétszer a Honvédot és hiába jobb a Videoton gólkülönbsége, elbukhatja a bajnoki címet a kispestiekkel szemben pontazonosság esetén. A székesfehérváriak trénere, Henning Berg furcsállja a helyzetet, hiszen a magyar szabályzet egyedi Európában – írja a csakfoci.hu.

 

Jelenleg kispestiek állnak az első helyen, köszönhetően annak, hogy pontazonosság esetén a több győzelem dönt a csapatok között. A Honvédnak jelenleg 17, a Videotonnak 16 siker szerepel a neve mellett.

 

Ez a szabály meglehetősen furcsa Henning Berg, a Vidi norvég vezetőedzője számára, ezt hazája egyik lapjának ki is fejtette a korábbi BL-győztes játékos.

 

Így dobálta a levegőbe Lipcseit a Fradi Tábor – képek – NB1.hu

Képek a Dunaújváros-Fradi meccsről

 

– Csak ennek a szabálynak köszönhetően állunk a második helyen, miközben több gólt szereztünk, jobb a gólkülönbségünk és kétszer is megvertük (2-1-re és 3-0-ra a szerk.) már a riválisunkat. Ilyen szabályt még nem láttam, hallottam, de ez van. Még sok minden történhet az utolsó fordulókban, ráadásul a végén épp egymással játszunk majd, aztán kiderül, kinek lesz majd több pontja – mondta Berg az nrk.no oldalán.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC