nb1.hu

Helyzetjelentés Böde sérüléséről

Össze volt drótozva az utolsó meccsekre.

Böde Dániel még június közepén, a ZTE ellen sérült meg. A csatárnak a jobb lábfejmozgató ina szenvedett sérülést, így kénytelen volt kihagyni a Kaposvár és a Puslás Akadémia elleni meccseket. A DVTK ellen viszont már 10, míg a DVSC ellen 30 percet töltött a pályán. Így nyilatkozott Böde a paksifc.hu-nak:

„Folyamatosan javulófélben vagyok. Például már az utolsó két meccs között is éreztem különbséget. A DVTK ellen még fájt, de a DVSC ellen már sokkal jobb volt, persze akkor sem volt teljesen tünetmentes, viszont már közel volt a jó állapothoz. Most úgy látom, a rajtra már nem lesz gond.”

Papp Kristóf gondjai a jobb térdével már januárban kezdődtek, azóta kiderült, hogy a belső oldalszalagja teljesen elszakadt. A középpályás lábát másfél hete műteni kellett, most a Paks honlapjának adott helyzetjelentést:

„Huszonharmadikán reggel operáltak, ami után két napot kellett még bentmaradnom a kórházban, azóta itthon lábadozom. Az elején még rossz volt, nyugalmi fájdalmaim is voltak, valamint nekem ez volt az első ilyen esetem a lábammal, így minden új. Mára viszont, ha nem mozgok, nincsenek fájdalmak sem. Egyelőre még nem állhatok rá, összesen négy hétig, aztán hat hétig kell rögzítőt hordanom. Sajnos hosszabbak lettek, lesznek ezek az időintervallumok a tervezettnél, mivel a beavatkozás közben nemcsak felfúrták, hanem meg is varrták az oldalszalagokat. Úgy számolok, három hónap múlva, szeptemberben már edzenék, és október, november felé már a pályán szeretnék segíteni a csapaton. Hosszú időszak lesz, de most még jól viselem, pláne, hogy láttam, hogyan harcoltak a fiúk a bentmaradásért.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC