Helyszíni jelentés az újonc első edzéséről

Balmazújváros - A hajdúsági klub egykori játékosa is feltűnt a tréningen.

Forrás:

A balmazújvárosi játékosok csupán két hétig ünnepelhették a történelmi tettet, vagyis a feljutást, hétfőn már edzésre jelentkeztek. A nyáron a legnagyobb változást az jelentette a klubnál, hogy távozott a sikeredző, Feczkó Tamás, akitől Horváth Ferenc vette át a stafétát. 
 
"Nem számítottam a megkeresésre, mivel úgy gondoltam, a Balmaznak van edzője. Hatalmas bravúrt hajtottak végre a feljutással, biztosnak gondoltam, hogy marad a tréner, de ez nem így történt, ilyen előfordul a labdarúgásban. Nagyon örültem a megkeresésnek, valamint annak, hogy rám gondoltak" - fogalmazott honlapunknak Horváth Ferenc. 
 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Az első tréningen több új arc is feltűnt. A horvát Ante Batarelo már korábban is szerepelt az újvárosiaknál, rajta kívül többek között Haris Attila is próbált bizonyítani a szakmai stábnak. A szakvezető elárulta, mindegyikük próbajátékon vesz részt.
 
A foglalkozáson a bemelegítést és a cicázást követően egymás közötti játék várt a futballistákra, végezetül pedig futással zárult az edzés.
 
Horváth Ferenc szerint az első edzésből komoly következtetéseket nem lehet levonni, de elégedett volt a tanítványai mentalitásával. Elárulta, a bajnokságnak a bennmaradás reményében vágnak neki. A taktikával kapcsolatban megjegyezte, mivel valószínűleg a meccseken nem ők fognak dominálni, olyan stílust képzel el, amelyben a kontráknak kulcsszerepük lesz. 
 
Fekete Ádám az előző szezonban nyolc találatának köszönhetően az alakulat házi gólkirálya lett. A csatár szerint rövid volt a kéthetes pihenő, de már várta a rajtot, hiszen az élvonalra készülhetnek.
 
" Természetesen meglepett Feczkó Tamás búcsúja, de az élet megy tovább. Sok sikert szeretnénk kívánni neki" - nyilatkozta az nb1.hu-nak.
 
A célokkal kapcsolatban azt mondta, a másodosztályban már bizonyították, nincs okuk félni a legmagasabb osztályban sem. Úgy gondolja, a kiesés elkerülésétől komolyabb terveket is szövögethetnek a balmazújvárosiak.
 

Legfrissebb híreink