Hazájából kérdezték az MTK egyik legjobbját

Múlt, jelen és a további tervek.

Forrás: mtkbudapest.hu

Bojan Miovski nyáron csatlakozott az MTK keretéhez. A kék-fehérek nem jártak rosszul a 21 éves futballista leigazolásával, ezt bizonyítja, hogy Miovski az NB I-ben már öt gólnál tart. A magyar bajnokságban az első gólját a Budafok ellen szerezte:

Miovski Bojan gólja az MTK Budapest - Budafoki MTE mérkőzésen

 

Egyébként az nb1.hu még a hivatalos bejelentés előtt megjósolta nyáron, hogy az újonc horgára nagy fogás akadhat: 

Eléggé jól érkezik a kapu elé az MTK egyik kiszemeltje - videók - NB1.hu

 

Az északmacedón légióssal a slobodenpecat.mk portál készített egy interjút. Miovski elmondta, jól érzi magát az MTK-ban. Hozzátette, mindig a legjobb teljesítményével próbálja segíteni a fővárosi alakulatot. 

Észak-Macedónia néhány hete történelmet írt azzal, hogy kijutott az Európa-bajnokságra.

"Ez egy óriási siker a játékosoknak és a szurkolóknak. Erre a pillanatra mindenki emlékezni fog" - hangsúlyozta Miovski. 

A beszélgetés végén céljairól is megkérdezték az ifjú futballistát.

"Ebben a helyzetben az egészség a legfontosabb. Emellett a lehető legtöbb góllal akarom segíteni a klubomat, amellyel sikereket akarok elérni. Nagy álmom, hogy a válogatottban szerepeljek" - mutatott rá Miovski.

Miovski szerződése 2022-ben jár le az MTK-nál.
 

Интервју Бојан Миовски: Да ги браните боите на македонската репрезентација е нешто многу значајно! - Слободен печат

 

Legfrissebb híreink