Hazai pályán kezd a Fortuna Ligában a DAC - PROGRAM

Megvan az első 5 forduló programja.

Forrás: dac1904.sk

ÍME, A DAC HIVATALOS KÖZLEMÉNYE:

,,A LKU nyilvánosságra hozta az első öt forduló végleges menetrendjét.

A DAC számára 2020. augusztus 9-én, vasárnap 18:00 órakor kezdődik az idény, méghozzá a Szered elleni hazai összecsapással. Három nappal később Garamszentkeresztre utazunk, majd további három nap elteltével a Nyitrát fogadjuk. Egy héttel ezt követően jön a következő rangadó, amelyen a Nagyszombat látogat Dunaszerdahelyre és az első válogatott szünet előtt még Aranyosmaróton is pályára lépünk augusztus 30-án.

Így néz ki tehát a csapatunk bajnoki programja, amelyet a Ligás Klubok Uniója (LKU) hozott nyilvánosságra, és amely tartalmazza az 1-5. forduló mérkőzéseinek pontos időpontját egészen augusztus végéig.

A Fortuna Liga találkozóit a 2020/21-es szezonban is az RTVS és az Orange Sport közvetíti. Az említett időszakban kétszer is figyelemmel követhetjük a képernyőn a DAC mérkőzését. A Szered elleni összecsapáson kívül a 4. fordulóban megrendezésre kerülő DAC-Nagyszombat rangadót is műsorra tűzték. Mindkét találkozót az Orange Sport közvetíti.

Jelölje be tehát az időpontokat, amikor a DAC az új bajnoki idény első öt fordulóját abszolválja! Egyúttal megemlítenénk, hogy a hazai kupasorozat első mérkőzése és az Európa-liga 1. selejtezőkörének összecsapása is augusztusban kerül megrendezésre.

A sárga-kékek a Slovnaft Cup 2. fordulójában kapcsolódnak be a kupaküzdelmekbe, amikor is a Nagyrépény-Pöstyén párharc (augusztus 2-a, vasárnap 17:00 óra) győztesével találkozik. A 2. forduló hivatalos játéknapja augusztus 19-e, szerda 17:00 óra.

Azt, hogy ki lesz az ellenfelünk az Európa-liga 1. előselejtezőjében, az augusztus 10-i sorsoláson tudjuk meg. A mérkőzést augusztus 27-én, csütörtökön rendezik. Az augusztus 9. és 30. közötti 22 nap alatt tehát 7 tétmérkőzés vár ránk.

A DAC programja a Fortuna Liga 2020/21 első 5 fordulójában:
Fortuna Liga, 1. forduló: vasárnap 2020.8.9., 18:00 óra: DAC-Szered (az Orange sport élőben közvetíti)
Fortuna Liga, 2. forduló: szerda, 2020.8.12., 19:00 óra: Pohronie-DAC
Fortuna Liga, 3. forduló: szombat 2020.8.15., 19:00 óra: DAC-Nyitra
Fortuna Liga, 4. forduló: szombat 2020.8.22., 18:00 óra: DAC-Nagyszombat (az Orange sport élőben közvetíti)
Fortuna Liga, 5. forduló: vasárnap 2020.8.30., 19:00 óra: Aranyosmarót-DAC"

Legfrissebb híreink