nb1.hu

Hatvan-Fradi: egyszer majdnem megdőlt az Újpest elleni nézőcsúcs

Nehézségekkel kell megküzdenie a hatvani edzőnek.

Remek hangulatú mérkőzés vár ma 15 órától a Magyar Kupában az FTC-re, Peter Stöger csapata ugyanis az NB III a Megyei I. osztályú Hatvan vendége lesz.

1982-ben már játszott egy emlékezetes kupameccsen egymás ellen a két gárda, akkor 3 ezer szurkoló volt kíváncsi az összecsapásra, ami Hatvanban bőven kiemelkedő nézőszámnak számít.

A sportnapilap akkor így számolt be az eseményről:

Tíz évvel később a két gárda ismét összecsapott egymással.  Az embert próbáló februári hideg ellenére 8000 néző látta a Népkertben a találkozót, de nem ez a nézőcsúcs, 1993 nyarán 9000 szurkoló várta Hatvanban az Újpestet.

„A játékosoknál arra próbáltam a hangsúlyt fektetni, hogy levegyem a terhet a vállukról, ne izgulják túl a mérkőzést. Nem szabad félve játszani, mert nekünk nem az a fő célunk, hogy a kupában meneteljünk, hanem az, hogy megnyerjük a megyei I. osztályú bajnokságot. Felszabadultan, nyugodtan kell futballozni, mert mi ebből a párharcból csak jól jöhetünk ki, ugyanis nincs vesztenivalónk. Szeretnénk elkerülni, hogy az FTC nagy különbségű győzelmet arasson. Úgy próbálunk játszani, hogy megnehezítsünk a ferencvárosiak helyzetét” – mondta – mondta a heol.hu-nak a hatvaniak vezetőedzője, Nahóczky Attila. 

A szakember hozzátette: azzal nem foglalkoznak, hogy a Fradi milyen összeállításban lép pályára, mert aki ehhez a kerethez tartozik, az mind NB I-es szintű játékos.

„Nálunk jobbára NB III-as futballisták szerepelnek. Vagyis nem arra fókuszálunk, ki fut ki a gyepre, mert az esélyes egyértelműen az FTC” – magyarázta a tréner.

A szakvezető dolgát nehezíti, hogy sérülés miatt Labát Krisztofer, Simon Mátyás és Sándor Bence nem lehet a párharc szereplője.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC