Hatalmas elismerés érte a debreceni edzőlegendát

Megdolgozott ezért a kitüntetésért.

Herczeg András nagyon sokat tett már a debreceni labdarúgásért. A 63 éves szakember az előző szezonban bronzéremig vezette a főleg helyi fiatalokból álló csapatot az NB I-ben. Ezt megelőzően kétszer-kétszer nyerte meg a bajnokságot és a Magyar Kupát a Lokival. A debreceni együttesel a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, 2009-ben a BL-csoportkörben szerepelt a DVSC Herczeg irányításával, míg egy évvel később az Európa-ligában élte túl a selejtezőt a gárda. A sikerek és a személyisége miatt a debreceni szurkolók is rajonganak Herczegért.

A szakember hétfőn megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. A Loki weboldala így számolt be az eseményről:

 

 

"Állami kitüntetéseket adtak át Szent István napja alkalmából. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pesti Vigadóban tartott rendezvényt, ahol Rétvári Bence államtitkár Herczeg Andrásnak, a DVSC labdarúgócsapat vezetőedzőjének Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át - adta hírül a debreceninap.hu. 

Az érdemkeresztek a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként adományozható magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt. "

Legfrissebb híreink