nb1.hu

Harc a túlélésért: az MTK edzője megkongatta a vészharangot – videó

Komoly gödörben vannak a kék-fehérek.

Nem a legjobb előjelekkel várja az MTK az OTP Bank Liga utolsó két fordulóját. A kék-fehérek az előző fordulóban a Mezőkövesdtől szenvedtek 1-0-s vereséget hazai pályán, így zsinórban ötödik alkalommal nem jött össze nekik a pontszerzés az élvonalban. A gyenge sorozatnak köszönhetően az MTK jelenleg a 10. helyen áll a táblázaton, de a 11. DVTK is ugyanannyi (34) ponttal rendelkezik. 
 

 

Lucsánszky Tamás vezetőedző a legutóbbi fiaskó után azt mondta, előre kell nézniük, és a következő két meccsen élet-halál harc vár a tanítványaira. Az edző azt gondolja, hogy a Mezőkövesd ellen az első 30 percben nem játszottak rosszul, de elöl nem voltak elég élesek, és az utolsó passzok nem sikerültek. A második játékrészben a bekapott gólnak köszönhetően görcsössé vált az MTK, ezt követően lassan és körülményesen futballoztak a fővárosiak Lucsánszyk megítélése szerint. 
 

Az MTK a hétvégén a MOL Vidi otthonában vizitál, majd az utolsó körben a Honvédot fogadja, vagyis két kőkemény bajnoki vár még a csapatra. A gárda az előző idényben az NB II-ben szerepelt, jelen állás szerint komoly formajavulás kell ahhoz, hogy az új idényt ismét az élvonalban kezdjék Lucsánszky játékosai. 
 
A kék-fehér drukkerek sem boldogok az utóbbi hetek eredményei miatt. A Mezőkövesd elleni meccs 80. percében a leghangosabb drukkerek elhagyták a szektorukat, és a Facebookon kemény üzenettel próbálták felrázni a kedvenceiket. A részletekről itt olvashatnak. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC