nb1.hu

Magyarország – Szurkolói információk, videók és megszólalnak a főszereplők is. Frissül!

OTP Bank Liga, 4. forduló

 

Szombat

18.00: DVTK – Bp. Honvéd

18.00: Paksi FC – Ferencvárosi TC

20.30: Vasas FC – Újpest FC

 

Vasárnap

18.00: MTK Budapest – Swietelsky-Haladás

18.00: Gyirmót FC Győr – Videoton FC

18.00: Mezőkövesd-Zsóry FC – DVSC

 

Vasárnapi meccsek

 

MTK Budapest – Swietelsky-Haladás

Péntek

 

17.05: A Haladás csapatkapitánya, Halmosi Péter a klub honlapjának nyilatkozott az MTK elleni mérkőzés előtt.

 

 

– Mindkét csapat számára fontos mérkőzés lesz, a kék-fehérek és mi is javítani akarunk. Legnagyobb problémánk, hogy amíg tavaly ha rúgtunk egy gólt, lehoztuk 1-0-al a meccseket, idén ez nem sikerül. Másrészt a legutóbbi bajnokságban nem kaptunk ilyen peches gólokat, mint mostanság. Egy gólt bárki ellen tudunk szerezni, így fontos lenne, hogy lehozzuk kapott találat nélkül a mérkőzéseket. Az MTK ellen igazi ki-ki meccset vívunk, tavaly gyakorlatilag ugyanezzel a kerettel harmadik helyen zárt a kék-fehér gárda, most viszont botladozik. Szerintem ennyit jelent, hogy a fiatalok közül hiányzik egy vezér, jelesül Torghelle Sándor. Az MTK ellen korábban általában – bár tavaly kikaptunk – rendre sikeresen szerepeltünk. Győzni megyünk Dunaújvárosba, kedvező számunkra, hogy a fővárosiak játsszák a futballt, de az egyik csapat életét sem könnyíti meg, hogy kánikulában, kevés néző előtt lépünk pályára majd. Nyilván jobb lenne este nyolckor, rengeteg néző előtt szerepelni. De mert profik vagyunk, függetlenítjük magunkat a körülményektől.

 

12.45: Szurkolói információk az MTK-Haladás mérkőzésre.

 

 

Gyirmót FC Győr – Videoton FC

 

Vasárnap

 

12.15:Hening Berg szerint a keret tagjai értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak az EL-selejtezők során.

 

       

 

„A játékosok önbizalmat meríthetnek a csütörtöki teljesítményükből, megmutatták, hogy európai középszintet képviselő csapat ellen is képesek jól játszani. Balszerencsések voltunk, hogy nem jutottunk tovább, de így is nagyon értékes tapasztalatokat szereztünk. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jövő nyáron az ilyen nemzetközi meccsek miatt is felkészültebbek leszünk és nagyobb esélyünk lesz arra, hogy csoportkörbe kerüljünk. A bajnoki eredményeinkre valamennyire hatással volt, hogy heti két mérkőzést játszottunk, de most már kizárólag a bajnokságra koncentrálunk, szóval jönnie kell a jobb eredményeknek. Persze kemény meccset játszottunk csütörtökön, de győzni szeretnénk ma este, mindent megteszünk majd a három pontért. A Gyirmót az eddigi találkozóin különböző felállásokban játszott, de jól felkészültünk ellenük, tudjuk, hogy mit kell tennünk a sikerhez“ – mondta a vidi.hu-nak 18.00-kor kezdődő bajnoki előtt vezetőedzőnk, Henning Berg.

 

9.40: Az első NB I-es győzelem a cél.

 

 

Szombat

 

10.30: A Vidi középpályása, Bódi Ádám elmondta, hogy a Gyirmót elleni győzelem kulcsa a csapategység lehet.

 

„Valamivel biztosan fáradtabbak leszünk vasárnap, hiszen tíz emberrel nagyot küzdött a csapat csütörtökön, amiben nagy segítséget jelentett a végig lelkes szurkolótábor, és ezt nagyon köszönjük nekik. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az Európa Liga-mérkőzés bármire is kifogás lehetne, hiszen nincs probléma az erőnlétünkkel, amit az is jól mutat, hogy a hosszabbítást is egyetlen görcs nélkül játszottuk végig. A Gyirmót ellen fontos megszerezni az első három pontunkat, azzal a csapattal kell megnyernünk a mérkőzést, amelyik pályára áll. Ugyanazzal a lendülettel és motivációval kell végigjátszanunk a meccset, ahogy tettük ezt a Midtjylland ellen. A Gyirmót elleni mérkőzés egyik kulcsfontosságú pontja lehet a csapategység, illetve a maximális koncentráció. Fontos, hogy a támadásokban pontosabbak legyünk, és szükség van a jó egyéni megoldásokra, a helyzetkihasználás javítására a sikerhez. Ha nem akarunk jobban leszakadni az élmezőnytől, most már nincs más lehetőségünk, csak a győzelem” – mondta Bódi Ádám, a Vidi középpályása. 

 

Péntek

 

14.45: A Vidi 10-ese, Kovács István nyilatkozott a Gyirmót elleni mérkőzés előtt.

 

Természetesen maradt bennünk rossz érzés a csütörtöki kiesés után, főleg, hogy ott voltunk a továbbjutás kapujában, mégsem sikerült, de nem szabad, hogy ez a Gyirmót elleni mérkőzésre rányomja a bélyegét. Profi játékosok vagyunk, vissza kell zökkennünk a hazai bajnokságba, ahol ráadásul nem indultunk túlságosan jól, szerintem inkább ez az, amit nehezebb feldolgoznunk. Motiváltan kell pályára lépnünk, hiszen régen rossz, ha nem tudjuk megtalálni a saját motivációnkat, bármilyen mérkőzésről is legyen szó. Inkább azért lesz nehéz a hétvégi mérkőzés, mert tavaly nem nagyon ment nekünk a feljutó csapatok ellen, és biztos vagyok benne, hogy a Gyirmót is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy pontot, vagy akár pontokat szerezzen. Úgy gondolom, a helyzetkihasználásunk lesz a kulcs ellenük, mert abban biztos vagyok, hogy dominálni fogunk, és itt nem lebecsülve a Gyirmótot, hiszen jó focit játszanak, nem védekező stílusúak. Jó lenne olyan meccset játszani, ahol nem nekünk kell az eredmény után futni. Sajnos rosszul indultunk, de a bajnokság elején vagyunk és ez még behozható hátrány, persze most már semmilyen botlást nem engedhetünk meg magunknak” – mondta Kovács István a vidi.hu-nak.

 

12.51: A Gyirmót játékosai, Filkor Attila, Nagy Olivér és Csiki Norbert nyilatkoztak a Videoton elleni meccs előtt.

 

 

12.50: Szurkolói információk a Gyirmót-Videoton mérkőzsére.

 

 

 

Mezőkövesd-Zsóry FC – DVSC

Szombat

 

11.25: A Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila szerint a hajdúságiak alapcsapata régóta együtt van, s jól is erősítenek, több jó játékosuk is van.

 

– Az a lényeg, hogy a mi játékunk rendben legyen, felkészüljünk a debreceniekből. A debreceniek évek óta 4-4-2, illetve 4-2-3-1 felállásban játszanak. Fontos, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, s ellenfelünknek kelljen hozzánk alkalmazkodnia. Bár még mindig előrébb tartanak a korábban is az élvonalban szereplő együttesek, nekünk az akaratunkkal kell ellensúlyoznunk ezt a hátrányunkat. Úgy kell küzdenünk, ahogyan eddig is tettük, például amikor vesztes helyzetbe kerültünk két mérkőzésen is.

 

Péntek

 

12.53: A Loki ideiglenes trénere, Herczeg András beszélt a felkészülésről, a Mezőkövesdről és a sérültekről nyilatkozott.

 

 

12.50: Jegyinformációk Mezőkövesd-Zsóry FC-DVSC összecsapásra.

 

 

Szombati meccsek

 

DVTK–Bp. Honvéd

Péntek

 

12.20: A DVTK edzője, Horváth Ferenc és a Honvéd trénere, Marco Rossi mérkőzés előtti várakozásai.

 

Horváth Ferenc (DVTK): – Eddig megmutattuk azt is, hogy tudunk csodálatosan futballozni és megmutattuk azt is, hogy tudunk egyes osztályzatúra. Remélem, hogy ennyire nem lesz szélsőséges a csapat a továbbiakban. Mindenki azon lesz, hogy ezt a csorbát kiköszörüljük. Bárki aláírta volna három forduló után, hogy harmadik helyen van a DVTK, remélem, hogy fölfelé indulunk el.

 

Marco Rossi (Honvéd): – Minden meccsen az a célunk, hogy nyerjünk. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz lesz, mert Diósgyőrben nem egyszerű nyerni. Tavaly mégis sikerült egyszer, bízom benne, hogy most is sikerül megismételnünk azt az eredményt.

 

 

Paksi FC – Ferencvárosi TC

Péntek

 

18.20: A Ferencváros edzője, Thomas Doll a klub honlapjának nyilatkozott a Paks elleni mérkőzést megelőzően.

 

– Lassan lehet mondani, hogy túlléptünk a Tirana-meccs utáni melankólián. Nagyon keményen dolgoztunk, és a Diósgyőr elleni 6-2-es siker után ismét jó a hangulat. Visszataláltunk a helyes útra, most az a fontos, hogy ne dőljünk hátra, mert akkor könnyen letérhetünk róla. Következő ellenfelünk, a paksi csapat rendkívül erős védelemmel rendelkezik, egy pillanatig sem szabad abba a hitbe ringatnunk magunkat, hogy a 6-2 után már simán mennek majd a dolgok, mert az megbosszulja magát. De ha a megfelelő szinten tartjuk a koncentrációnkat a meccs alatt, akkor elhozhatjuk a három pontot.

 

15.10: A Paks edzője, Csertői Aurél nyilatkozott a klub honlapjának Ferencváros elleni meccs előtt.

 

– Nagyon erős csapat a Ferencváros, ráadásul nagyon jó formában is játszanak. Mondanom sem kell, hogy nem mi vagyunk az esélyesei a szombati mérkőzésnek, de ettől függetlenül arra készülünk, hogy megnehezítsük a dolgukat.

 

12.35: A Ferencváros védője, Emir Dilaver nyilatkozott a Fradi Médiának a Paks elleni meccs előtt. 

 

 

12.30: Szurkolói információk a Paks-Ferencváros mérkőzésre.

 

 

 

Vasas FC – Újpest FC

Péntek

 

20.40: Az eddig hibátlan Vasas edzője, Michael Oenning a vasasfc.hu-nak mondta el mit vár az Újpest elleni mérkőzéstől.

 

– Nekünk arra kell figyelnünk, hogy úgy, harcosan és győztesen folytassuk bajnoki szereplésünket, ahogy a Videoton ellen abbahagytuk. Hazai mérkőzés lesz, amit már nagyon várunk. Sőt, ha úgy vesszük, duplán hazai lesz, mivel az Újpest számára is annak számít egy kicsit. Izgalmas mérkőzésre számítok, de remélem sikerül megszerezni a három pontot. Arra kell ügyelnünk és az a legfontosabb, hogy száz százalékos koncentrációval kezdjük a mérkőzést (ahogy eddig az összes többit is). Semmi másra nem hagyatkozhatunk, csakis az erősségeinkre kell fókuszálnunk: a csapatszellemre, a tettrekészségünkre és arra, hogy mi akarjuk szervezni a játékot. Ha így cselekszünk, akkor nem maradhat el az újabb siker.

 

15.15: A Vasas csapatkapitánya, Debreceni András nyilatkozott a klub honlapjának az Újpest elleni meccs előtt.

 

„Nem kell titokra gondolni, nem tudok szenzációval szolgálni, egyszerűen csak kőkeményen dolgozunk az edzéseken, s ennek megvan a gyümölcse. De nem szabad messzemenő következtetést levonni abból, hogy már kilenc pont áll a nevünk mellett, persze minél tovább akarjuk húzni a sorozatunkat, legközelebb az Újpest ellen kellene nyernünk. Nem szeretnénk újra pengeélen táncolni, mint az előző szezonban, amikor csak nehezen maradtunk bent az élvonalban. De az elmúlt egy év is kellett ahhoz, hogy a fiataljaink, így Szivacski Donát, Vida Máté, Berecz Zsombor és Hangya Szilveszter rutint szerezzenek, s az idősebb játékosokkal így remek elegyet alkotva erős csapat legyen a Vasas. De ne feledjük: óriási hiba lenne, ha elszállnánk maguktól, a földön kell maradnunk!”

 

12.40: Szurkolói információk a Vasas-Újpest mérkőzésre.

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC