Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
szlovákmagyarválogatottjegykeretMarek Hamsík

Hamsík is megérkezett - elkezdték a szlovákok: videó

Kvanduk Bence - 2019. március 18. hétfõ 09:07
Telt ház előtt léphetnek majd pályára a mieink.
Kép forrása: VCG/VCG via Getty Images

Csütörtökön Szlovákia ellen kezdi meg a magyar válogatott Eb-selejtezős szereplését Nagyszombaton. A riválisok felkészülése is javában zajlik már. Nemrég a csapat legnagyobb sztárja, a Serie A-ból nemrég Kínába szerződő Marek Hamsík is munkába állt.

A szlovák keretben a korábbi Napoli játékos mellett, több olyan játékos is akad, aki európai topligában keresi a kenyerét, például Dárdai Pál játékosát, Ondrej Dudát vagy az Interben futballozó Milan Skriniart lehet megemlíteni. A veteránok mellett természetesen újoncok is lesznek keretükbe.

Szép lassan, de úgy tűnik szomszédaink is rápörögnek a mérkőzésre. Bár lassan indult, mára szinte az összes jegy elfogyott a hazai szektorokba is, jelenleg 105 jegy nem talált még gazdára, tehát mondható, hogy a 19 200 fő befogadására képes stadionban telt ház előtt léphetnek pályára a csapatok. A magyar drukkereknek 2000 tikettet biztosítottak, azok pillanatok alatt el is keltek.

A magyar keretet ITT találja.

A SZLOVÁK VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Rotherham United – Anglia)
 
VÉDŐK: Dávid Hancko (Fiorentina – Olaszország), Peter Pekarík (Hertha – Németország), Lubomír Satka (DAC), Michal Siplak (Cracovia Kraków – Lengyelország), Milan Skriniar (Inter – Olaszország), Lukás Stetina (Sparta Praha – Csehország), Denis Vavro (Köbenhavn – Dánia)
 
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Martin Chrien (Santa Clara – Portugália), Ondrej Duda (Hertha – Németország), Ján Gregus (Minnesota United – USA), Patrik Hrosovsky (Viktoria Plzen – Csehország), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Jaroslav Mihalík (MSK Zilina), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Miroslav Stoch (Slavia Praha – Csehország)
 
TÁMADÓK: Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus), Pavol Safranko (Dundee United – Skócia)
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 04. 22. 21:22

Túlélők viadala: hat csapat küzd a kiesés ellen - elemzés

Őrületes izgalmak lesznek az NB I véghajrájában.
2019. 04. 22. 19:49

Fradi-Vidi után: a leglátogatottabb NB I-es meccsek listája

Meglesz-e az új listavezető két hét múlva?
2019. 04. 22. 19:18

Fellélegezhet a Honvéd? Lipcseiék hatot kaptak - videó

Nem túl jó előjel a visszavágó előtt.
2019. 04. 22. 18:30

Ünnepel a fradisták ikonja - videó

40 éves lett a focistából lett edző.
2019. 04. 22. 14:11

Rajczi döntött, Waltner és Csizmadia egy húron pendült - videó

Nem volt ám könnyű dolga a harmadiknak.
2019. 04. 22. 13:24

Súlyos nehézségekről beszélt a Gyirmót edzője a Vasas elleni vereség után

Még mindig másodikok, de…
2019. 04. 22. 14:40

Fordulatos meccsen lett megállítva a listavezető

Parádés sorozat ért véget.
2019. 04. 22. 13:55

2 kiállítás, 4 gól – az első a második ellen csatázott

Jogtalannak gondolt 11-esről is szó esett.
2019. 04. 22. 17:48

Magyar Kupa: a Vidi válogatott kapusa ezért tart a Loki elleni meccstől

Készül a büntetőkre is a hálóőr.
2019. 04. 22. 16:22

Menetelések a bronzéremért - elemzés

A Loki, az Újpest és a Honvéd útja.
2019. 04. 22. 11:08

Így lépett „csak egyet” a ZTE az NB I felé – videó

Pedig nem is nyertek.
2019. 04. 22. 09:16

Feljut a Vasas?

Szanyó Károly a szurkolókról is említést tett.
2019. 04. 22. 11:16

Ötöt kaptak Pisonték - gólok története

Reagált is a szakvezető.
2019. 04. 22. 09:51

Menetelés a megye és az NB II felé – gólok története

Megyei rangadó volt Hódmezővásárhelyen.
2019. 04. 22. 14:19

Terrorizmus áldozatainak ajánlotta fel egyhavi fizetését a tehetséges magyar kapus

Nemes gesztus, minden elismerésünk!
2019. 04. 22. 13:12

Fradi-Vidi: 5 kiemelt sorozatban is változás történt

A számok bűvkörében.
2019. 04. 22. 10:54

Dárdai a legnagyobb elismerést kapta a szurkolóktól

Bajt okoztak Thomas Dolléknak.
2019. 04. 22. 09:29

Sorskérdések közelében: a forduló összes gólja egy helyen - videó

Összefoglalók a szombati meccsekről.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC67
2MOL Vidi FC56
3DVSC47
4Újpest FC47
5Budapest Honvéd41
6Mezőkövesd Zsóry FC35
7MTK Budapest34
8Puskás Akadémia FC34
9Kisvárda Master Good32
10Paksi FC32
11DVTK31
12Szombathelyi Haladás25
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!