Hamarabb ér véget az NB I-es bajnokság, korábban lesz a Magyar Kupa-döntő

Mindent a válogatottakért. Hivatalos bejelentés.

Forrás:

Január 23-án a 17. fordulóval újraindul a 2020-2021-es labdarúgóidény, amely a szerda-szombat ritmusnak köszönhetően már május 9-én véget ér. Az elnökség hétfői döntésének köszönhetően az U21-es és a felnőtt válogatott is jelentős felkészülési időhöz jutott. Marco Rossi beszámolt az elnökségnek az elmúlt időszakról - jelezte az MLSZ honlapja.

Örömteli kötelességének tett eleget az elnökség, amikor módosította a labdarúgóidény versenyprogramját, hiszen a változtatások kivétel nélkül a sikeres Európa-bajnoki felkészülést szolgálják. A Marco Rossi vezette férfi válogatott Bulgária és Izland legyőzésével kvalifikálta magát a pótselejtezőkből a 2020-ról 2021-re halasztott Eb-re, így kiemelt cél, hogy a bajnoki idényt minél előbb le lehessen zárni.

A MOL Magyar Kupában is érdekelt együttesek, a nemzetközi trendnek megfelelő módon, szerda-szombat ritmusban játsszák tétmérkőzéseiket. Köszönhetően a fűthető pályáknak az OTP Bank Liga a rövid téli szünet után január 23-án, míg a kupaküzdelmek február 9-10-én folytatódnak. Az őszi szezonból elhalasztott mérkőzéseket január 31-ig le kell játszani. Január utolsó napján folytatódik a Merkantil Bank Liga is.

A válogatottak közül időrendben elsőként Gera Zoltán U21-es csapata lép pályára részben hazai rendezésű kontinensviadalon. A csapat a versenynaptár módosításának köszönhetően tíz napot készülhet a március 24-i, németek elleni nyitómérkőzésre (amelyet három nappal később a románok elleni, március 30-án pedig a hollandok elleni csoportmeccs követ).

A versenynaptár módosítása a hazai bajnokságban szereplő felnőttválogatott játékosokat is kedvezően érinti, hiszen a szövetségi kapitány a felszabadított időszakokban edzőtáborban készítheti fel a csapatot előbb a vb-selejtezőkre, májusban pedig az Eb-döntőre.

 

Fentieknek megfelelően a bajnokság a tervek szerint a 33. fordulóval május 9-én, több mint egy hónappal az Európa-bajnokság rajta előtt véget ér. A korai zárás érdekében előrébb jön a naptárban a MOL Magyar Kupa-döntő is, melynek új időpontja május 5. lett.

 

Az elnökség konferenciahívás keretében meghallgatta Marco Rossi férfi szövetségi kapitány beszámolóját, aki kiemelte, a játékosok szemléletének fejlesztése volt a legfontosabb feladata az elmúlt időszakban. Csányi Sándor az elnökség nevében gratulált az Európa-bajnoki kvalifikációhoz és a Nemzetek Ligája-sikerhez.

Legfrissebb híreink