Halmosi elmondta, mikor vonulna vissza

A kíméletet 38 évesen sem váró Haladás-csapatkapitány, Halmosi Péter az alapozás nehézségéről, az öltözői rendről, a tavaszi reményekről és egy különös rekorddöntésről is beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

 

– Michal Hipp nem ígért kíméletet a felkészülés kezdetekor. Kiderült a vezetőedzőről, hogy szavatartó ember?

– Harmincnyolc évesen eddigi pályafutásom legkeményebb alapozásán veszek részt, szerintem ezzel meg is válaszoltam a kérdést – mondta Halmosi Péter, a Haladás csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak a csütörtöki két edzés között.

 

– Bírja?

– Hogyne bírnám! Olvasta valahol az elmúlt hetekben, hogy Halmosi Péter nem edzett vagy nem játszott?

 

– Nem.

– Akkor jó, mert én sem. Vezetőedzőnknek is biztosan megvan a véleménye arról, milyen állapotban vagyok, én mindenesetre úgy érzem, nincs gond, eltekintve attól, hogy a műfüves pálya nem kíméli az ízületeimet, jóllehet ezzel mások is küszködnek. Nem irigylem azokat a fiatalokat, akik gyakorlatilag műfüves pályákon nőnek fel.

 

– A korára való tekintettel nem kap engedményt?

– A szakmai stáb egy-egy futást olykor elenged nekünk, idősebb játékosoknak, de egyikünk sem vár könyörületet azért, mert nem mai gyerekek vagyunk. A pályám során megesett már, hogy miközben ment a szezon, egy-két edzést elmulasztottam sérülés miatt, ám alapozás közben még egyszer sem hiányoztam, és nem is szeretnék.

 

– Szólíthatom vasembernek?

– Mivel vasi legény vagyok, igen. Az évek azért magukkal hozták a rutint is, tisztában vagyok vele, mire van szükségem ahhoz, hogy erőnlétileg és mentálisan egyaránt rendben legyek. Tudom, miben meddig mehetek el. Ha olykor feszegetem is a határaimat, arra figyelek, hogy ne lépjem túl.

 

– Meddig tartja még a lépést a fiatalokkal?

– Szerintem sokáig. Nem zárható ki, ha a nyáron ismét nekem szegezi ezt a kérdést, másként felelek rá, de egyelőre nem érzem úgy, hogy a pályafutásom a végéhez ért. Sőt még azt sem, hogy közeledik a vége. Egy súlyos sérülés ugyanakkor bármikor közbeszólhat, ha ne adj isten hónapokat kellene kihagynom, valószínűleg eltöprengenék azon, érdemes-e nekiveselkedni a felépüléssel járó melónak. Amikor fiatal voltam, folyton azt hallottam az idősebbektől, hogy ha majd elmúlsz harminc, rájössz, milyen kínokkal jár a futball. Csakhogy én még a harmincnyolcon túl sem érzem szenvedésnek.

 

– Vajon Király Gábor vagy ön hagy fel hamarabb az élvonalbeli játékkal?

– Na, ez jó kérdés. Gabi három évvel idősebb nálam, de ő sem úgy néz ki, mint aki maholnap visszavonul. Már az is szóba került köztünk, hogy jó lenne egyszerre lelépni a színről, én aláírnám, ha a búcsúmeccsünket 2020-ban rendeznék. Az igazság az, hogy ma még nem tudom elképzelni, milyen az élet foci nélkül. Hihetetlen, hogy mindjárt harminckilenc leszek, de még mindig profi sportolónak vallhatom magam.

 

– Kiss Tamás személyében akad tizenhét éves csapattársa is, aki Király Gábort magázza. Önt is?

– Engem nyugodtan tegezhet, csak adja meg az idősebbeknek járó tiszteletet. Nemcsak ő, mások is. Az Illés Akadémián is jönnek velem szemben a srácok, a többségük úgy köszön, „Jó napot!” Csupán az hiányzik, hogy hozzátegyék: Cucu bá… Nekik is mondom, hogy tegezzenek bátran, a megbecsülés nem azon múlik, magáznak-e vagy sem. Inkább ügyeljenek arra, hogy ne essenek át a ló másik oldalára.

 

– Mi történik, ha mégis átesnek?

– Hamar visszalökjük őket. Az öltözőben rendnek kell lennie. Ahogy minket is kordában tartottak az öregek, úgy próbálunk mi is vigyázni a fiatalokra. Más kérdés, hogy szüntelen nem óvhatjuk őket, a saját bőrükön kell megtapasztalniuk a jót és a rosszat egyaránt. Azt kár lenne tagadni, hogy a mai ifjakat kezelni kell, mert az a világ, amelyben felnőnek, egészen más, mint a miénk vagy az apáinké volt. Nem tartom jónak, amilyen irányban haladunk, ám ez ellen nem tudunk mit tenni. A profi világban egyébként sokszor csak magára számíthat az ember. Akinek megfelelő a hozzáállása, nyilván gyorsabban megoldja az adódó nehézségeket, mint az, aki úgy nőtt fel, hogy a futballista élete habos torta.

 

– A Haladás-játékosoké az?

– Abból a szempontból igen, hogy olyan edző érkezett hozzánk az őszi idény végén, akit vakon követünk. Michal Hipp pillanatok alatt rendet tett a csapatnál, ezért is nyerhettük meg az utolsó három meccsünket. Ha nem gyűjtjük be azt a kilenc pontot, nem is tudom, miről beszélnénk most. A télen sajnos nem sikerült jelentősen megerősíteni a csapatot, mégis ki merem jelenteni, ha sérülések és eltiltások nem sújtanak minket, nem lesz baj a tavasszal.

 

– Tehát úgy számol, hogy a következő bajnokságban eléri a négyszázadik NB I-es fellépését?

– Mivel háromszáznyolcvannál járok, igen, ez a vágyam, no meg az, hogy megdöntsem édesapám rekordját. Ő háromszázhat első osztályú találkozón viselte a Hali mezét, számításaim szerint én kétszáznyolcvanegynél tartok – egy híján száz meccset ugyanis a Debrecen színeiben játszottam le. Huszonhat mérkőzés hiányzik ahhoz, hogy megelőzzem aput, legjobb tudomásom szerint ezzel feljönnék a szombathelyi örökrangsor harmadik helyére. Büszke lennék rá.

 

– Mit szól ahhoz édesapja, hogy a fia taszíthatja le a dobogóról?

– Nem hinném, hogy emiatt haragudna rám. Igaz, még nem hallott erről a tervemről.