nb1.hu

Halmosi: a klubikon életútja

Voltak vele gondok is, de a szurkolók imádják.

Az év elején beszámoltunk róla, hogy Halmosi Péter felhagy az aktív labdarúgással, mivel klubjától, a Szombathelyi Haladástól senki sem jelezte számára, hogy továbbra is számítanak rá a klubnál, így a 40 éves játékos nem várt tovább és a visszavonulás mellett döntött.
Ha a történet elején akarjuk kezdeni, 2018-ig  kell visszakanyarodnunk, ekkor kezdődtek ugyanis a nézeteltérések Halmosi és a Haladás akkori elöljárói között…

2018 szeptemberében ittas vezetésen kapták a volt válogatott szélsőt, 2019 február közepén pedig kitették a Haladás keretéből: egy tréningen kitört balhé után, amiben Halmosi érintett volt. Horváth Ferenc akkori vezetőedző, illetve Tóth Miklós, a Haladás akkori ügyvezető igazgatója, úgy döntöttek, fegyelmi okok miatt Halmosit megbüntetik és nem látogathatja a Hali edzéseit.

"Klubunk – Horváth Ferenc vezetőedzővel egyetértésben – úgy döntött, hogy Halmosi Péter a szerda délelőtti edzést követően, fegyelmi okok miatt kikerül az első csapat keretéből" – közölte tavaly február 13-án a verdiktet a vasi klub honlapja.

Halmosi így látta akkor azt a bizonyos edzés utáni balhét: 

"Tisztában vagyok azzal, hogy akkor hibáztam. De volt előzménye az esetnek, amiről egyelőre nem szeretnék beszélni. Majd egyszer, talán. Annyit kijelenthetek, nem személyes ellentét volt az oka. Besokalltam, elgurult a gyógyszerem."

A játékos azóta sem nyiatkozott konkrétan az akkori "előzményekről" de, ami biztos, Halmosi 2018 november 24-én egy Puskás Akadámia elleni meccsen lépett utoljára pályára a Haladás színeiben, illetve az NB I-ben is. 

 

2013 végén Halmosi két gólt is szerzett a Fradi ellen. Videón az első találat:

 

„Azóta sem tudtam, hogy akkor játszom az utolsó mérkőzésem. Tizenkilenc február tizenharmadikán raktak ki a Haladás keretéből. Azóta nem látogathattam a csapat edzését, és júniusban járt le a szerződésem, ami nem lett meghosszabbítva” – idézte fel pályafutása lezáruló szakaszát idén, január elején az M4 Spornak.

Halmosi elmondta, hogy még nem akasztotta volna szögre azt a bizonyos stoplist, és segítette volna a Szombathelyt, hogy ne történhessen meg az a szégyen, hogy a nagymúltú klub az élvonalból való kiesés után, egy év alatt akár még egy osztályt zuhanjon.

"Nem szerettem volna még abbahagyni, szerettem volna még focizni, ha a Haladás számított volna még rám. Mindenki tudja, hogy milyen helyzetbe került a klub. Szó volt a tulajdonosváltásról az elmúlt időszakban. Na most, ha ez megtörtént volna, akkor több mint valószínű, hogy az én szituációm is máshogy alakul, már lehet, hogy az elmúlt félévben. Ez nem történt meg. Azért vártam eddig, hogy bejelentsem a visszavonulásom, mert abban bíztam, megtisztulás fog történni a klubnál. Hogy jó és pozitív irányba fog a helyzete alakulni és továbbmenni. Mivel ez nem történt meg, nem várhattam tovább. Elég volt nekem ebből a ha nem is megaláztatásból…, de nem ezt érdemeltem volna a klub részéről, a vezetőktől, tulajdonosoktól. De ha ezt gondolják, hogy ezt érdemlem, akkor el kell fogadnom. El is fogadtam, innentől a profi karrierem lezártam.”

Halmosi hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ezek után is, bármiben segíti volt együttesét, (a játékon kívül) ha érkezik irányába megkeresés a klub elöljáróitól.

 

Mégis elbúcsúztatja Halmosit a Haladás

Íme a szombathelyi klub hivatalos bejelenetése: A vasárnapi, Szeged elleni mérkőzésen búcsúztatja a Szombathelyi Haladás a profi futballtól visszavonult Halmosi Pétert. Halmosi Péter idehaza a Haladásban és a Debrecenben futballozott, külföldön az osztrák Grazer AK-ban, az angol második ligás Plymouthban és az első osztályú Hull Cityben szerepelt.

Séllei Árpád, a Haladás ügyvezetője próbált tiszta vizet önteni a pohárba Halmosi bejelentése után a klub részéről.

A Haladás ügyvezető igazgatója szerint kizárólag szakmai okai vannak annak, miért nem számítottak tovább Halmosi szolgálataira: 

"Halmosi Péter 2018 november 24-én játszotta utolsò bajnokiját, majd 2019 február 13-án az edzésen elkövetett, immáron sokadik fegyelmezetlensége után Horváth Ferenc kitette a keretből. Halmosi kontraktusa 2019. jùnius 30-án pedig lejárt. A tavalyi évben egyetlen vezetőedzőnk sem kérte, hogy Halmosi újra játsszon – tehát szó sincs arról, hogy a vezetőség szándékosan kitolt volna vele, tisztán szakmai döntés született. A Haladásban ugyanis nem a tulajdonosok döntik el, ki legyen a pályán és ki nem, nem a vezetőség állítja össze a kezdőcsapatot. 
Tavaly Király Gábort és Halmosi Pétert a ZTE ellen tervezett gálamérkőzésen búcsúztattuk volna el. ám a szurkolók kérésére elmaradt az összecsapás. Annak pedig később nem láttuk értelmét, hogy a gyenge szereplés miatt tüntető nézők előtt előtt, kevésbé ünnepélyes hangulatban búcsúztassuk el őket. De nincs kizárva, hogy a közeljövőben búcsúmeccset rendezünk számukra. Köszönjük Halmosinak a gólokat, a játékot, azt, amit tett a Haladásért, Sok sikert kívánunk neki a magánéletben – tudom, nehéz ennyi idő után befejezni egy pályafutást" – mondta az ügyvezető január elején.

A 35-szörös válogatottnak már korábban is volt összetűzése klubja elöljáróival, illetve korábbi edzőjével, például a jelenleg a Mezőkövesdet irányító Kuttor Attilával is. A rutinos játékos pályafutása során tehát nem csak egyszer került ki a Haladás keretéből.

Nem tisztünk megítélni, hogy Halmosi rutinjával tudná-e segíteni a másodosztályban 17. helyen telelő Szombathelyet vagy sem, de az biztos, hogy vasárnap a Szeged elleni első tavaszi fordulóban sem a kezdőben, sem a kispadon nem fogunk találkozni vele, remélni tudjuk csak, hogy a stadionban igen, és saját búcsúmeccsén méltóképp búcsúzhatnak el tőle a Haladás szurkolói.
 
Életútja:

Halmosi Péter 1979 szeptember 25-én született Szombathelyen. A Haladásban kezdődött a karrierje, majd 2002-ben az osztrák Grazer AK csapatához igazolt. Egy évvel később a Debrecenhez került, a cívisvárosi alakulattal háromszor nyerte meg a bajnoki címet illet két szuperkupát is bezsebelt.

A debreceni évek után Angliában légióskodott, előbb a Plymouth, majd a Hull City csapatát erősítette.

 

A világ egyik legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben 18 összecsapáson kapott bizonyítási lehetőséget. A szigetországi kitérőt követően visszatért a Halihoz, és a szombathelyi együttes mezét 302 NB I-es mérkőzésen ölthette magára. Az élvonalban 57 alkalommal vette be az ellenfelek kapuit.

Halmosi Péter klubjai: 
Haladás (1998–2002), Grazer AK (osztrák, 2002–2003), Debrecen (2003–2007), Plymouth Argyle (angol, 2007–2008), Hull City (angol, 2008–2010), Haladás (2011–2019)

NB I-es mérk./gól: 401/57
Válogatott mérk./gól: 35/–

Sikerei: 3x magyar bajnok (2005, 2006, 2007), osztrák bajnoki 2. (2003), 2x magyar Szuperkupa-győztes (2005, 2006), Magyar Kupa-2. (2002)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC