nb1.hu

Hali-Loki: végig rohantak, mindkét gárda 3 pontot érdemelt volna

Sopron – Volt egy-egy kapufa is, nagyot játszottak a csapatok!

 

Sopron – Volt egy-egy kapufa is, nagyot játszottak a csapatok!A forduló előtt a Loki a harmadik helyen állt a tabellán, a Hali két ponttal lemaradva ötödik helyen tanyázott. A találkozónak így nagy tétje volt. Ilyen esetekben elő szokott fordulni, hogy az óvatosság agyonnyomja a színvonalat, ám lehetett benne reménykedni, hogy ezúttal nem így lesz. Mégpedig azért, mert a szombathelyiek és a debreceniek is a gyorsabb focit szeretik játszani.

 

 

Az első félidőben nem is volt gond a tempóval. Eleinte a „hazaiak” voltak az aktívabbak, majd feljött a DVSC. A játékrész közepén azonban Halmosi jelezte (amikor a lécet találta el átlövésből), hogy veszélyesek kívánnak maradni a zöld-fehérek is. Így is tettek, fordulatos, lüktető volt a találkozó.

 

Gaál átlövésből meg is szerezte a vezetést a Haladásnak kicsivel később, így még nagyobb lett a feszültség és a harci kedv. Férfias volt a küzdelem, de ez nem töredezte szét a játékot, így az iram továbbra is rendben volt.

 

Fordulás után szinte azonnal egyenlített a DVSC: a mindig rengeteget dolgozó Jovanovic lőtt remek mozdulattal a kapuba. A kapott gól azonban nem szegte Mészöly Géza játékosainak a kedvét, az ifjonti lelkesedéssel futballozó Halmosi újra megszerezte a vezetést a Haladásnak, Verpecz által kiütött labdát helyezett a felsőbe. Az előzmények után nem volt meglepő, hogy ezek után meg újra a hajdúságiak kaptak erőre, akik Takács fejesével (Király a lécre ütötte a labdát, ami onnan a gólvonal mögé pattant) gyorsan egalizáltak.

 

Innentől kezdve mindkét gárda rohant a győzelemért, a Djelmic kapufát is lőtt, így ebben a mutatóban is egyenlő lett a végeredmény.

 

A szerzett egy-egy pont egyik gárdát sem tölti el örömmel, ez abból látszott, hogy tényleg az utolsó pillanatig mentek előre a győzelemért, még akkor is, ha a végén éppen a DVSC-nek volt több helyzete. Mindkét gárda három pontot érdemelt volna.

 

Tovább tart a harc a dobogóért!

Haladás-DVSC 2-2 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC