nb1.hu

Hajóskapitány lett a Fradi két játékosa

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A FERENCVÁROS HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,Sikeres hajóvezetői vizsgát tett Bogdán Ádám. Válogatott kapusunknak régi vágya teljesült.

A napokban kishajóvezetői engedélyt szerzett Bogdán Ádám és barátja, a jelenleg kölcsönben a Puskás Akadémiánál szereplő játékosunk, Gera Dániel. Hálóőrünk régóta szerette volna megszerezni a „vizi jogsit”, de erre csak most nyílt lehetősége.

– Mindig is nagyon tetszettek a motorcsónakok! Nem a sebesség miatt, csak ezzel egy teljesen más világ nyílik meg számomra. Örülök, hogy sikerült megszereznem a jogsit – mondta a FradiMédiának válogatott kapusunk.

Bogdán Ádám csapatkapitányból tehát hajóskapitány lett. Játékosunk Dibusz Dénes távollétében többször is büszkén viselte a csapatkapitányi karszalagot, és a pályán, valamint az öltözőben is igyekezett irányítani „legénységét”.

– Ami a vízi terepet illeti, a legénység, sőt, a hajó is hiányzik még, de ami késik, nem múlik – mondta 34 éves kapusunk, aki megígérte: ha majd meglesz a hajója, feltétlenül elviszi a FradiMédia stábját egy körre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC