nb1.hu

Győzelemmel zárnák Geráék az Eb-selejtezőt – reakció

Az utolsó mérkőzés következik.

A Gera Zoltán vezette U21-es válogatott utolsó mérkőzésére készül az Európa-bajnoki selejtező B-csoportjában. A korosztályos válogatott kedd este Rigában lép pályára Lettország ellen. Bár már nincs esély a továbbjutásra és a lettek elleni mérkőzéstől függetlenül a negyedik helyen zár a csoportban a válogatott, mégis célokkal utaztak el a fiatalok. A németországi 4-0-át követően, szeretnének javítani és győzelemmel zárni az Eb-selejtezőt. Ráadásul több játékosnak ez az utolsó mérkőzése a korosztályos válogatottban, így közel sem mindegy milyen teljesítménnyel búcsúznak.

A keretből egyedül Baráth Péter nem utazott el Rigába, a többiek kivétel nélkül hadra foghatók. 

“Elképesztő, leírhatatlan érzés volt a saját nemzetemet képviselve pályára lépni, ráadásul éppen a németek ellen, egy telt házas Európa-bajnoki selejtezőn debütálhattam a válogatottban" – mondta az mlsz.hu-nak Veszelinov Dániel. "A mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, de a négygólos vereség ellenére is biztosan szép emlékként fogok visszagondolni a találkozóra. Olyan játékosok ellen léptünk pályára, akik hétről hétre a Bundesligában szerepelnek, ezt érezni is lehetett minden megmozdulásukon. A pozitívumokat kell elvinnünk erről a mérkőzésről, hiszen az ilyen találkozókból lehet a legtöbbet tanulni. Mostanra teljesen magunk mögött hagytuk a németországi selejtezőt, már csak a következő mérkőzésre gondolunk, mindent bele kell adnunk az előttünk álló kilencven perc során. Kemény meccsre számítok, ellenfelünk az első perctől az utolsóig szívvel-lélekkel küzdeni fog, és nekünk is hasonló hozzáállással kell végigjátszanunk a találkozót” – nyilatkozta a DAC kapusa. 

A lettek nagy meglepetésre 1-0-ra legyőzték múlt héten a már biztos másodiknak tűnő izraeli együttest, amely vereségével visszacsúszott a harmadik helyre a csoportban.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
B-CSOPORT

18.00:Lettország-Magyarország

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC