nb1.hu

Gyirmót: szlovák bajnoki címmel is rendelkező játékos érkezett

Hivatalos bejelentés.

A GYIRMÓT KÖZLEMÉNYE:

"Gino Van Kessel a második téli igazolásunk

A 28 éves 185 centiméter magas szélső támadó a Dalkurd csapatától, Svédországból érkezik Gyirmótra.

A holland és curacaoi kettős állampolgár játékos az AZ Alkmaar utánpótlás bázisán nevelkedett később az Ajax U21-es csapatának is tagja volt. Legeredményesebb szezonját 2015-2016-ban a szlovák első osztályban, a Trencsén csapatában töltötte, ahol 33 tétmérkőzésen 17 gólig jutott, így a bajnokság gólkirálya lett. 

Gino több ízben megfordult a szlovák csapatnál, ahol összesen 91 mérkőzésen 37 találat mellett kiosztott 28 gólpasszt is. Később játszott a Slavia Prague csapatánál, akikkel a 2016-2017-es idényben cseh bajnoki címet ünnepelt. A kétszeres szlovák bajnok és kétszeres szlovák kupagyőztes labdarúgó az elmúlt szezonban a görög Olympiakos Nicosia együttesében 20 mérkőzésen 3 gólt szerzett. 2015-óta a curacaoi válogatott tagja."

Csatlakozz az NB1.HU ÚJ FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ és szavazz a Magyar Aranylabda közönségszavazásán. Lesznek majd olyan híreink, képeink, videóink, amiket a csoportban előbb láthattok majd, mint a honlapon. Csatlakozni erre a linkre kattintva lehet!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC