nb1.hu

Gyirmót: szerződést hosszabbított a "Jolly Joker" – reakció

Hivatalos bejelentés.

A Gyirmót közleménye:

"Szegi Vince 2012-ben csatlakozott  klubunkhoz utánpótlás korú labdarúgóként. Végigjárta a szamárlétrát és a 2014-2015-ös szezonban mutatkozott be felnőtt csapatunkban. Majd később tizennégy alkalommal pályára lépett a legmagasabb bajnoki osztályban is. A 2019-2020-as szezont Mosonmagyaróváron töltötte kölcsönban, majd onnan visszatérve idén 19 mérkőzésen kezdőként, valammint 8 alkalommal csereként lépett pályára a feljjutást kiharcoló csapatunkban.

Gyirmót: nagy bejelentés – NB1.hu

 

Vince szerződését a napokban klubunk 2024-ig meghosszabbította.

“Vince az elmúlt szezonban amolyan “Jolly Joker”-ként segítette csapatunkat nagyszerű teljesítményt nyújtva. Szerzett gólt bajnoki és kupa mérkőzésen is, melyek mellett több gólpasszal segítette csapatunkat. Külön kiemelném, hogy számára szokatlan poszton, bal hátvédként játszott a legtöbb mérkőzésen. Mindemellett diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, melyhez a szakmai gyakorlatát klubunk U-17-es csapatánál töltötte. Remélem még sok közös sikerben lesz részünk” – nyilatkozta klubunk szakmai igazgatója Tamási Zsolt."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC