nb1.hu

Gyirmót: sérülések nehezítik Csertői Aurél munkáját

Két edzőmeccset játszik az újonc ezen a héten.

A Gyirmót közleménye:

"Csapatunk szombaton lejátszotta harmadik nyári felkészülési mérkőzését. Az első itthon játszott találkozón Szatmári István góljával 1-0-ra győztünk az NB II –be felkerülő III. Kerület TVE ellen.

A héten folytatódik a felkészülés napközis jelleggel, napi két edzéssel. Ismét játszik csapatunk, a héten két edzőmérkőzés vár Csertői Aurél tanítványaira. Szerdai ellenfelünk a Szombathelyi Haladás lesz, aki az NB II Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonját 38 ponttal, a 11. helyen végezte. A szombathelyiek a napokban az FC DAC csapatával játszottak barátságos mérkőzést, ahol 4-2 (2-1) arányban maradtak alul. A szerdai összecsapást követően pénteken a – Gyirmóton edzőtáborozó, – szintén NB II-es Szolnokkal játszunk az ALCUFER Stadionban.

Csapatunk legutóbb még a Merkantil Bank Ligában játszott a Szombathelyi Haladással, ahol 3-1-re nyertünk. Szerdai ellenfelünk új vezetőedző, Németh Szabolcs irányításával érkezik csapatunkhoz.

Együttesünk vezetőedzője, Csertői Aurél szerdán több kulcsember játékát is nélkülözni kényszerül. Simon András, Varga Barnabás, Kirják Henrik, Hudák Dávid és Medgyes Zoltán sérültek, utóbbit idén a Szombathelyi Haladásból igazolta együttesünk.

,,Az elmúlt két hét inkább arról szólt, hogy alap állóképességet szerezzen a csapat, mától a harmadik héten dinamikus edzésmunkát fogunk végezni és ezt szeretném látni a szerdai illetve a pénteki edzőmérkőzéseken. Pontosabb és egy kicsit gyorsabb játékot várok a csapattól, úgy gondolom, hogy a csapat a felkészüléshez mérten jó állapotban van, de még sokat kell még dolgoznunk, hogy jobb játékot tudjunk mutatni és remélem, hogy a sérültek mielőbb be tudnak kapcsolódni a munkába.”- nyilatkozta Csertői Aurél, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője.

A szerdán kezdődő mérkőzés helyszíne az Alcufer Stadion lesz 10:30 órás kezdettel."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC