Gyirmót-MTK: fel kell venni a ritmust - reakciók

Miért volt csak két magyar a vendégek kezdőjében?

Forrás: Simon Zoltán

Egy igazán izgalmas és feszült meccset játszott egymással a Gyirmót és az MTK, mely 1-1-es döntetlennel zárult.

Első meccsén rögtön a teljes NB I-nek üzent a Gyirmót az MTK ellen - NB1.hu

 

A vezetőedzők így értékeltek a találkozó után:

Csertői Aurél (Gyirmót): ,,Felemás érzéseim vannak, tényleg egy változatos mérkőzést játszottunk. Mondhatnám azt is, hogy rendben van, hogy helyzeteink vannak, de hogy az ellenfélnek is, az nem annyira. Az MTK nagyon jól szervezett, nagyon jó focit játszanak, és jó játékosaik vannak. Felvettük a versenyt velük, nincs szégyenkeznivalónk. Legközelebb majd berúgunk még egyet és akkor mi nyerjük a mérkőzést, de egy kicsit bátrabban kell majd játszani ehhez. A látottak alapján azt gondolom, hogy az eredmény reális."

Az nb1.hu az alábbi kérdéseket tette fel a Gyirmót vezetőedzőjének:

Mindent visszakapott a srácoktól, amit kért?

,,Azt gondolom, hogy meg akarták oldani, szervezettek voltunk. Kicsit még fel kell venni a ritmust, de azt hiszem, hogy jó lesz."

Említette, hogy fel kell venni a ritmus. Rendben volt az erőnlét?

,,Szerintem igen, a 82. percig vezettünk, ezért sem volt addig szükség a cserékre."

Giovanni Costantino (MTK): ,,Az első félidő kiegyenlített volt, a Gyirmót nagyon jól zárta le a területeket, majd szereztek is egy gólt. A második játékrészben feljavultunk, változtattunk is és úgy érzem, hogy nagyrészt domináltuk a találkozót. Végig próbáltuk a saját stílusunkat játszani és szép focival operálni. Az utolsó 10 perc elég nagy cirkusz volt. Összeségében mindent megtettünk, amit lehetett. Nem tudok rosszat mondani a játékosaimra, végig küzdöttek, még 10 emberrel is megpróbáltuk megszerezni a győztes gólt, úgyhogy büszke vagyok rájuk. Nagyon örülök, hogy a szurkolók is végig bíztatták a csapatot. Néha jön az eredmény, néha nem, de úgy érzem, hogy rászolgáltunk a pontra."

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel az MTK vezetőedzőjének:

Az MTK mindig is büszke volt az utánpótlásnevelésre. Elsőként hozott létre akadémiát Magyarországon, a tavalyi bajnokságban és előtte is rengeteg cikk volt arról, hogy mennyi fiatal magyar játszik a csapatban, most viszont kettő magyar játszott. Ez a Gyirmótnak szólt, vagy tendencia lehet, hogy az eredményesség vagy más szempont miatt ettől egy picit ellépne a csapat?

,,Hogyha csak magyarokat kezdettünk volna és a külföldiek, akik érkeztek a nyáron, azok a lettek volna, akkor azt lehetne állítani, hogy feleslegesen vásároltunk, igazoltunk játékosokat. Azért hozunk ide külföldieket, mert hasznosak a pályán és szeretnénk őket játsszatni. Ezzel együtt én támogatom a magyar játékosokat, hiszen öt éve itt dolgozom és Magyarország az életem része. Megvan a lehetősége a magyar játékosoknak is bekerülni a kezdőcsapatba, de ez nem ajándék, ki kell érdemelni. Ha ehhez az kell, hogy fejlődjenek még, arra megvan a lehetőségük. Láthattuk, hogy Nagy Zsombor is bejött a második félidőre, és ugyanazt a szintet tudta hozni, mint a többi játékos. Adott a lehetőség arra, hogy a magyar játékosok is bekerüljenek a kezdőcsapatba. Meglátjuk a jövőben mennyire változik a kezdő ebből a szempontból."

Legfrissebb híreink