nb1.hu

Gyirmót-MTK: a hajrában jött a dráma

Igazán senki sem örülhet.

Gyirmót-MTK 1-1

Kiesési rangadóval indult a 23. forduló az NB I-ben, a Gyirmót fogadta az MTK-t.

A találkozó nem indult túlságosan izgalmasan, az első negyven perc tulajdonképpen valódi helyzet nélkül telt el. Ezután azonban a Gyirmót megszerezte a vezetést, így azért a hazai szurkolók és játékosok kicsit jobb hangulatban mehettek a szünetre.

A fordulás után felpörögtek az események, mind a két fél sorra dolgozta ki a helyzeteket. Az újabb gólra a hajráig kellett várni, ekkor Kovácsréti egalizált. A hosszabbításban benne volt Mezei lábában a mindent eldöntő gól, ám a tekerése nem volt eléggé pontos.

Ez az eredmény igazából egyik csapatnak sem jó.

A Gyirmót nem tudott ellépni igazán az Újpesttől, míg az MTK továbbra is négy pontra van a bennmaradást jelentő tizedik pozíciótól.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: RUSÁK EDVÁRD

Remekül tette a dolgát a gyirmóti kapus, sokat köszönhet neki a csapata. A gólról nem tehetett, de sok másiktól megmentette a Gyirmótot.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: MEZEI HELYZETE

A találkozó 90+2. percében emberfölényben támadhatott az MTK, majd Mezei lőhetett kapura 7 méterről, ám a tekerése elkerülte a kaput. Talán túlságosan nagy gólt akart lőni.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

42. p.: Nagy Patrik gyűjtött be egy labdát az MTK tizenhatosánál, amit bal oldalra passzolt Medgyesnek, aki középre lőtte a játékszert, Szegi pedig három védő közül a kapuba helyezett. 1-0!

87. p.: Stieber jobb oldali szöglete után az üresen maradt Kovácsréti ballal a kapu jobb oldalába lőtt. 1-1!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Gyirmót a következő fordulóban a Kisvárda vendége lesz, míg az MTK a Honvédot fogadja majd.

JEGYZŐKÖNYV:

Gyirmót FC Győr-MTK Budapest 1-1 (1-0)
Gyirmót, 972 néző, v.: Bogár
Gyirmót FC Győr: Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú, Zeke – Vass – Hasani (Cvetanovski, 75.; Major, 96.), Klimovics, Nagy P. (Ventura, 75.), Medgyes (Herjeczki, 88.) – Varga B. (Simon A., 88.)
MTK Budapest: Mijatovic – Várkonyi, Szépe, Rajkovic (Stieber, 58.) – Kadlec, Kata, Ramadani (Szakály, 58.), Spirovski (Mezei, 58.), Sluka – Futács (Kovácsréti, 71.), Miovski (Grozav, 84.)
gólszerzők: Szegi (42., 94.), illetve Kovácsréti (86.)
piros lap: Szegi (94.)
sárga lap: Szegi (79.), illetve Sluka (71.), Szépe (81.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS:

SZOMBAT, 13.16:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC