Gyirmót-Mezőkövesd: az újoncnak még várnia kell

A VAR is főszereplő lett.

Forrás: Gyirmót/Facebook

Gyirmót-Mezőkövesd 0-1 (0-0)

Mindkét csapat nyeretlenül zárta az előző két fordulót, így mind a hazaiaknak, mind a vendégeknek kellett volna a három pont. A két csapat ezt megelőzően csak négyszer találkozott egymással az NB I-ben, és a leggyakoribb eredmény a remi volt (háromszor jegyezhettek fel döntetlent), egyszer pedig a Kövesd szerezte meg a három pontot.

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, az ötödik percben egy jobb oldalról érkező beadásnál Varga fejesét a léc "hárította". A folytatásban is a Gyirmót volt a veszélyesebb, ezt támasztotta alá Medgyes oldalhálója, majd néhány minutummal később egy szöglet utáni kavarodásnál Karacs tizenegy méterről tüzelt a bal felső mellé.

Az első félidő derekán Jurina fejelhetett kecsegtető helyzetből, de nem kellett védenie a gyirmóti kapuvédőnek. Kicsit később sem háríthatott Hársfalvi Jurina néhány méterről leadott bombájánál, de a VAR megmentette a hazaiakat, maradt a 0-0. A szünet előtt Vadnai lehetőségénél aztán Hársfalvi bemutatott egy nagy védést, így az első játékrész nem hozott gólt. Ebben a szakaszban reálisnak mondhattuk az állást, hiszen az első félidő eleje a hazaiaknak, a második etapja pedig a vendégeknek sikerült jobban.

Aztán a szünet után lélektanilag fontos pillanatban megszerezték a vezetést a vendégek, egy sarokrúgásnál Pillár köszönt be. Kicsit később Simon dolgoztatta meg Tordait, aki a lövéstől nem jött zavarba. Ezt követően nagyobb lehetőség nélkül teltek a percek, Csertői Aurél többek között Lencse Lászlót is beküldte az egyenlítés érdekében, ám az eredmény már nem módosult. 

A Mezőkövesd végül 1-0-ra nyert, ezzel megszakította a nyeretlenségi szériáját. Ezzel szemben a gyirmótiaknak még mindig várniuk kell az első Mezőkövesd elleni győzelemre az NB I-ben. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: PILLÁR

A védő az első gólját szerezte ebben az idényben az élvonalban, a csúsztatása pedig három pontot hozott a Mezőkövesd konyhájára, így abszolút főszereplő lett. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: VARGA FEJESE

Jobban kezdtek a hazaiak, akik az ötödik percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez, de Varga bólintása a lécen csattant. Amennyiben ebből a szituációból gól születik, másképp alakulhatott volna az összecsapás.

A GÓL TÖRTÉNETE:

48. perc: Besirovic végzett el egy szögletet, a rövidre érkező Pillár az ötösről fejelt a hazai kapu jobb oldalába. 0-1!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Gyirmót a következő fordulóban a Puskás Akadémia otthonában fog vizitálni, míg a Mezőkövesd a Kisvárdát látja vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

Gyirmót FC Győr-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)
Győr, ALCUFER Stadion, 785 néző, v.:
Vad II.
gólszerző: Pillár (48.)
sárga lap: Cseke (45+2.), Cseri (55.), Pillár (60.)
Gyirmót FC Győr: Hársfalvi - Szegi, Karacs, Ikic, Hajdú Á. - Vass Á. - Medgyes, Nagy P. (Lencse, 75.), Radics (Vogyicska, 68.), Varga B. - Simon A. (Hasani, 61.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai - Vadnai D. (Szépe, 88.), Pillár, Katanec, Lakvekheliani - Kocsis G., Cseke - Nagy D. (Madarász, 67.), Cseri (Karnyickij, 88.), Besirovic (Calcan, 73.) - Jurina (Drazic, 67.)

A tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

20.12:

Legfrissebb híreink