nb1.hu

Gyirmót: máshol lesz a vendégszektor

Több változás is lesz a stadionban.

ÍME, A GYIRMÓT HIVATALOS BEJELENTÉSE:

"Ahogyan azt korábban megírtuk a Gyirmót FC Győr vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy megfelelő keretet alakítson ki az NB 1-re, amely reményeink szerint jövő nyárra ki tudja vívni a bennmaradást a legmagasabb osztályban.

A szakmai vezetés mellett a “szervezés” is gőzerővel dolgozik annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalon tudja kiszolgálni a Gyirmótra kilátogató szurkolókat. A vezetés elkötelezett a mellett, hogy nemcsak Gyirmótot, nemcsak Győrt hanem az egész megyét képviselje a csapat az NB 1-ben. Ezért a tulajdonosok folyamatosan fejlesztik a stadiont és bíznak benne, hogy a hazai mérkőzésekre minél többen kilátogatnak majd Gyirmótról Győrből és az egész megyéből, hiszen a közelben jelenleg csak Gyirmóton láthatnak NB 1-es mérkőzéseket.

Fentieknek megfelelően jelentős átalakuláson megy keresztül az Alcufer Stadion.

A régi, állóhelyes vendégszektor megszűnik. Ide székeket szerelünk fel, és átalakítjuk a nézőteret hazai családi szektorrá. Ennek megfelelően a vendég szektort áthelyezzük a 2-es, nyugati lelátóra (25, 26,.27-es szektor). Itt a vendég bejárattól az első három szektor lesz a vendégszurkolók helye a jövőben. Így a vendég szurkolókat kizárólag ülőhellyel – 750 fő – ellátott szektorokban tudjuk fogadni. Természetesen a vendégek részére kulturált WC és büfé is rendelkezésre fog állni. Ezzel elérjük azt, hogy a vendég szurkolók ne a kapu mögül, hanem az oldalvonal mellöl tekinthessék meg a mérkőzéseket, kvázi az NB 1-ben az egyik legjobb vendég szektor kerül kialakításra.

Mivel a vendég szektor a hosszú lelátóra kerül, a kispadokat megcseréljük azért, hogy a csapatok kispadjai saját szurkolótáborúk előtt legyen.

NÖVELJÜK A SAJTÓ KISZOLGÁLÁSÁT

A média képviselőinek is új tribünt építettünk. Ez már az U 21-es EB-n debütált, sikerrel. Ezek a kommentátor állások (8 fő befogadására alkalmas) és sajtó helyek (22 fő befogadására alkalmas) szintén a 2-es, nyugati lelátón kerültek kialakításra, és természetesen áramvételi lehetőséggel valamint vezetékes és WIFI internettel vannak ellátva.

Természetesen a fotósokra is gondoltunk és a pálya 4 sarkába telepítettünk routert, ahonnan mind vezetékes mind pedig WIFI kapcsolattal használni tudják az internetet.

A mérkőzések után pedig a sajtó képviselőit várjuk a média terembe, ahol szintén vezetékes és WIFI kapcsolattal biztosítunk kulturált munkavégzési lehetőséget.

CSERÉLJÜK A HANGOSÍTÁST IS

Az NB I-es idényre ezeken felül terveink között szerepel a stadion hangosításának felújítása, a hangfalak cseréje, bővítése is, és a média stúdió átköltöztetése a főépületből a média teraszra."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC