nb1.hu

Gyász: elhunyt a magyar játékvezető

Nyugodjon békében!

"Szomorú hírt kaptunk Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Súlyos betegségben a tegnapi napon elhunyt a korábbi élvonalbeli játékvezető, Varga Sándor" – jelezte a focibiro.hu.

"Varga Sándor 1951. június 4-én született Szolnokon.

Serdülő korától Szolnokon aktív labdarúgó játékos volt. A korosztályi csoportokkal haladt egyre előbbre és lett képzett labdarúgó. Labdarúgó játékos felkészültségére jellemző, hogy futballozott az NB II -ben és az NB I -ben is.

Játékvezetésből Szolnokon vizsgázott 1978-ban. Vizsgáját követően a Szolnok megyei Labdarúgó-szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A Szolnok megyei Labdarúgó-szövetség JB minősítésével NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Testületének (JT) döntésével NB II-es, majd 1987-től NB I játékvezető. A játékvezetői vizsga letételét követően a megyei labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Sportvezetőinek, ellenőreinek javaslatára 1987-ben. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1992/1993-as bajnoki idényben 17 mérkőzést vezethetett. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 1998-ban visszavonult. Már aktív játékvezető időszakában bekapcsolódott az országos futsal, kispályás (4+1) labdarúgó játékvezetésbe. A strandlabdarúgás megalakulásától aktív, közreműködő részese volt a tornáknak illetve a döntő mérkőzéseknek. A strandlabdarúgó játékvezetéstől 2008 nyarán az országos döntőn búcsúztatták NB I-es mérkőzéseinek száma: 161

Sándor az elmúlt években ellenőrként tevékenykedett."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC