nb1.hu

Sallaiék rangadót vívnak, Szalaiék BL-csapat ellen menekülnének.

A címvédő és listavezető Bayern München a remek formában lévő, otthon még veretlen Eintracht Frankfurt vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 22. fordulójában.

A bajorok az előző kör hétfő esti zárómeccsén 1-3-ról egyenlítve 3-3-as döntetlent játszottak a bennmaradásért küzdő Arminia Bielefelddel, de nem is csoda, hogy fáradtan nem voltak képesek jobb teljesítményre, ugyanis néhány nappal korábban nyerték meg Katarban a klubvilágbajnokságot.

Kérdés, hogy mostanra kipihenték-e magukat, szombaton, Frankfurtban ugyanis szükségük lesz az erőre, miután a házigazda a gyengébb szezonkezdet után december óta szárnyal, kilenc forduló óta veretlen, s ebben az időszakban a nyolc győzelem mellé csupán egy döntetlen csúszott be. Hat meccse a Bayern is veretlen a Bundesligában, s építhet a két együttes őszi találkozójára, amikor Münchenben simán, 5-0-ra verte aktuális riválisát.

Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, a második helyen álló RB Leipzig a keddi, budapesti Bajnokok Ligája-vereség (0-2 a Liverpool ellen) után ezúttal Berlinbe utazik a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-hez. A magyar szakembernek a kinevezése óta három mérkőzésen egy pont a mérlege, de nincs irigylésre méltó helyzetben, ugyanis tanítványai ebben az időszakban játszottak már a Frankfurttal, a Bayern Münchennel, most pedig következik a szintén jóval esélyesebb Leipzig.

Sallai Roland együttese, a nyolcadik Freiburg az éppen mögötte álló Union Berlint látja vendégül szombaton, a kiesés ellen küzdő Mainz pedig – Szalai Ádámmal – ahhoz a Borussia Mönchengladbachhoz látogat, amely jövő héten a Puskás Arénában csap össze a Manchester Cityvel a BL-ben.

A szombati játéknap zárómeccse a Ruhr-vidéki rangadó lesz, de nagy meglepetés lenne, ha a sereghatjó Schalke 04 ezúttal meg tudná nehezíteni a Borussia Dortmund dolgát.

Bundesliga, 22. forduló:
szombat:

Eintracht Frankfurt-Bayern München 15.30
Freiburg-Union Berlin 15.30
1. FC Köln-VfB Stuttgart 15.30
Borussia Mönchengladbach-Mainz 15.30
Schalke 04-Borussia Dortmund 18.30
vasárnap:
Augsburg-Bayer Leverkusen 13.30
Hertha BSC-RB Leipzig 15.30
Hoffenheim-Werder Bremen 18.00

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC