nb1.hu

Gulácsi vajon farkasszemet nézhet Szalaival?

Németország – Huszti Achilles-ín-sérülés miatt nem játszik.

 

A második RB Leipzig a harmadik helyen álló Hoffenheimet fogadja a Bundesliga 18. fordulójában.

 

Az újoncként nagy meglepetésre remekül teljesítő lipcseiek – kapujukban Gulácsi Péterrel – a mostani szezonban még veretlenek otthon úgy, hogy eddigi nyolc hazai meccsükön mindössze egyszer vesztettek pontokat. Eddig a Hoffenheim teljesítménye is imponáló: az egyetlen olyan csapat az öt európai topligát figyelembe véve, amely – hét győzelemmel és tíz döntetlennel – még őrzi a veretlenségét. A tavaszi szezont mindkét együttes győzelemmel kezdte, a lipcseiek az Eintracht Frankfurtot verték 3-0-ra hazai pályán, míg a Hoffenheim – a kispadon Szalai Ádámmal – Augsburgban nyert 2-0-ra.

 

A bajnokság félidejében hárompontos előnnyel listavezető, címvédő Bayern München a kiesés elkerüléséért küzdő Werder Bremen vendége lesz szombaton – a bajorok megnyerték utóbbi hat bajnokijukat -, míg a negyedik helyen álló Borussia Dortmund Mainzban lép pályára vasárnap.

 

A Dárdai Pál irányította Hertha BSC-re, amely a múlt héten kikapott Leverkusenben, s ezzel a harmadikról az ötödik helyre csúszott vissza a tabellán, újabb nehéz idegenbeli mérkőzés vár Freiburgban, Huszti Szabolcs csapata, az Eintracht Frankfurt pedig Gelsenkirchenben szerepel pénteken este. A frankfurtiak vezetőedzője, Niko Kovac azt mondta, Husztira továbbra sem számíthat, mert a magyar középpályás változatlanul Achilles-ín-sérüléssel bajlódik.

 

Bundesliga, 18. forduló

 

péntek:

Schalke 04-Eintracht Frankfurt 20.30

 

szombat:

Darmstadt-1. FC Köln 15.30

Ingolstadt-Hamburger SV 15.30

RB Leipzig-Hoffenheim 15.30

Werder Bremen-Bayern München 15.30

Wolfsburg-Augsburg 15.30

Bayer Leverkusen-Borussia Mönchengladbach 18.30

 

vasárnap:

Freiburg-Hertha BSC 15.30

Mainz-Borussia Dortmund 17.30 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC