nb1.hu

Gulácsi remekelt, Szalai nélkül nyert a Mainz

Nem bírt az ellenfelével a Hertha.

A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig 2-0-ra nyert Stuttgartban a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján.

A lipcseieknél Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is a kezdőbe jelölte Domenico Tedesco vezetőedző, de utóbbit végül kénytelen volt kihagyni, mert – a Kicker internetes tudósítása szerint – a bemelegítés során izomsérülést szenvedett. Ezt később a klub is megerősítette közleményében.

A mérkőzésen a vendégek a 11. percben büntetőből szereztek vezetést, de azt követően küzdelmes mezőnymunkára kényszerültek. A szünet után a kiesés ellen küzdő Stuttgart már átvette a kezdeményezést, Gulácsi három alkalommal bravúros védéssel akadályozta meg az egyenlítést. A 70. percben Christopher Nkunku egy kontra végén megduplázta a Leipzig előnyét, és az eredmény a lefújásig már nem változott.

Az előző idényben ezüstérmes Leipzig először nyert vendégként a bajnoki idényben, négy döntetlen és négy vereség mellett. A Stuttgart sorozatban negyedik meccsén bizonyult gólképtelennek, ebben az időszakban egy pontot gyűjtött.

Robert Lewandowski mesterhármassal járult hozzá a címvédő és éllovas Bayern München 4-0-s kölni győzelméhez.

Szalai Ádám csapata, a Mainz az újonc Bochumot fogadta, és győzte le 1-0-ra. A magyar légiós – aki egy hónappal ezelőtt autóbalesetet szenvedett, majd kisebb műtéten esett át – továbbra sem volt tagja a mainzi keretnek.

Bundesliga, 19. forduló:
VfB Stuttgart-RB Leipzig 0-2 (0-1)
1. FC Köln-Bayern München 0-4 (0-2)
FSV Mainz 05-VfL Bochum 1-0 (0-0)
Union Berlin-TSG Hoffenheim 2-1 (1-1)
VfL Wolfsburg-Hertha BSC 0-0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC