nb1.hu

Gulácsi Péter: Király Gábor megérdemli ezt az előnyt

Budapest - A Lipcsében profiskodó kapus nehéz fél éven van túl.

Gulácsi Péter, az RB Leipzig magyar válogatott kapusa, a redbull.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta, milyen viszonyban van a válogatott keretben posztriválisaival, illetve szerinte kit illet meg, hogy a nemzeti tizenegy első számú kapusa legyen. A korábban többek között Liverpoolban és Salzburgban is légióskodó magyar a németországi beilleszkedésről is szót ejtett.

 

 „Bármelyik klubcsapatban az a jellemző, hogy a kapusok között nagy az összetartás. Segítenünk kell egymást, jó kapcsolatra van szükség a magas szintű munkához. Ez a válogatottban még fokozottabban igaz, hiszen itt az egyéni karrier mellékes. Persze, mindenki szeretne a kapuban állni az Európa-bajnokságon, de a csapat sikeressége mindenek felett áll. Egyébként egyértelmű, hogy a selejtezősorozatban mutatott parádés teljesítménye miatt Király Gábort illeti meg az első számú kapus titulus. Megérdemli ezt az előnyt. De mi is dolgozunk, hogy bizonyítsunk. Közben tanulunk tőle és persze egymástól is. Szeretem nézni a többieket, mert mindig el lehet lesni apró dolgokat. Nagyon jól érzem magam Németországban. A klubváltás utáni fél év nehéz volt, kevés lehetőséget kaptam, mert a csapattársam nagyon jól védett és a csapatnak is ment. Elfogadtam a helyzetet, de kőkeményen dolgoztam és vártam a lehetőségre. Megkaptam és élni is tudtam vele.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC