Gulácsi komoly dolgot mondott a Wales elleni meccsről

Néhány hibát is látott a kapus a játékunkban.

Forrás:

A magyar válogatott nem hibázott Azerbajdzsánban, a mieink 3-1-es győzelmet arattak, így három meccs után hat ponttal rendelkezik Marco Rossi egylete az E-csoportban. Sokáig nem lehet örülni a szombati diadalnak, hiszen kedden már Wales érkezik a Groupama Arénába.
 
A kapus Gulácsi Péter szerint voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor az azeriek beszorították a magyarokat a tizenhatosra, ugyanakkor a góljukat leszámítva a hálóőr szerint nem jutottak el tiszta helyzetig.
 

Orbán rávilágított a magyar válogatott legveszélyesebb fegyverére - NB1.hu

Duplázott a védő Azerbajdzsánban.

"A tizenhatosunkon belül már megoldottuk a védekezést, de a középpályán többször szétcsúsztunk, és voltak olyan szakaszok, amikor egy kicsit passzívak voltunk" - mondta az MTI-nek az RB Leipzig kapusa hozzátéve, hogy többször is tudatosan próbált inkább hátulról építkezve indítani, mint felívelni a labdát. Ezt azzal indokolta, hogy ebben a melegben Szalai Ádámnak nem könnyű 90 percen át küzdeni és brusztolni a labdákért két belső védő között. Úgy vélte, a labdakihozatal többé-kevésbé működött is, ehhez a társai is hozzájárultak, mert jól mozogtak, és kérték tőle a játékszert.
    
"Fontos három pontot szereztünk, különösen úgy, hogy a horvátok délután legyőzték Walest. Kedden egy ki-ki meccs vár ránk, mert aki Budapesten nyerni tud, az nagy lépést tesz az Eb-szereplés felé" - jelentette ki Gulácsi a magyar válogatott következő selejtezőjéről, amelyet kedd este Wales ellen vív majd Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a Groupama Arénában.
 

Azerbajdzsán-Magyarország: Osztályozónapló - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink