Gulácsi és Orbán csapata Szalaiékat fogadja - ELŐZETES

Még kérdéses a védő pályára lépése. FRISSÍTÉS

Forrás:

Magyar válogatott játékosok mérkőzhetnek meg Lipcsében, ahol a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig a Szalai Ádámot soraiban tudó Mainz gárdáját fogadja a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 10. fordulójában.

A tabellán hatodik lipcseiek a bajnokságban hullámvölgyben vannak, négy forduló óta képtelenek győzni, ebben az időszakban két-két döntetlen és vereség a mérlegük. Eközben a 13. helyen álló Mainz a legutóbbi három fordulóban hat pontot gyűjtött. Szalaiék pontszerzése azonban még így is bravúr lenne: a Mainz lipcsei vendégjátékai alkalmával két vereség mellett egy döntetlent ért el, és az erőviszonyok ezúttal is a hazaiak mellett szólnak.
    
Meglepetésre továbbra is dobogós helyen áll a Freiburg (3.) - soraiban a magyar válogatott Sallai Rolanddal -, amely ezúttal a Werder Bremenhez (12.) látogat. A brémaiak öt forduló óta nyeretlenek, igaz, eközben négy döntetlen mellett csak egyszer maradtak alul.
    
A forduló pénteki nyitómérkőzésén a Hoffenheim (10.) az újonc Paderbornt (18.) látja vendégül, utóbbi az előző fordulóban aratta első győzelmét.

Nagy a baj? Megsérült Willi Orbán - videó - NB1.hu

Meglepetésre 6-1-re nyert az RB Leipzig a Wolfsburg otthonában a Német Kupában, így továbbjutott a harmadik körbe. Gulácsi Péter ezúttal pihenőt kapott, de Willi Orbán kezdőként kapott szerepet a lipcseieknél, és egészen a 26. percig főszerepet játszott, hisz a 13. percben az ő lövése után szerezte meg a vezetést a csapata.


    
Egy másik újoncra, az Union Berlinre (15.) hazai városi rangadó vár a Herthával (11.) szemben. Előbbi győzelme esetén egypontosra csökkentené hátrányát utóbbival szemben. A két berlini rivális eddig csak a másodosztályban mérkőzhetett meg egymással. Érdekesség, hogy az aktuális pályaválasztó egyszer sem tudott győzni: mindkét csapatnak egy döntetlen és egy vereség a hazai mérlege.
    
Az éllovas Borussia Mönchengladbach és az egypontos hátránnyal második, címvédő Bayern München idegenben lép pályára, a Bayer Leverkusen (8.), valamint az Eintracht Frankfurt (9.) elleni találkozó nehéz perceket ígér a vendégként is esélyesebb csapatok számára.

15.41: AZ MLSZ bejelentése

Várhatóan pályára léphet a Wales elleni, november 19-én sorra kerülő sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott védője.

Az MLSZ csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint az RB Leipzig 26 éves futballistája nem szenvedett komolyabb sérülést szerdán este, a Wolfsburg elleni Német Kupa-mérkőzésen, így minden bizonnyal ott lehet majd Cardiffban. Ha Marco Rossi csapata nyer Walesben, akkor kijut a jövő évi kontinensviadalra.
    
Orbánnak a 6-1-re megnyert összecsapás 26. percében bicsaklott meg a térde, emiatt le is kellett cserélni.
    
Klubja csütörtökön délután azt közölte, hogy a vizsgálatok nem állapítottak meg súlyos sérülést, és a játékosnak várhatóan két hetet kell kihagynia.

Bundesliga, 10. forduló:
péntek:

Hoffenheim-Paderborn 20.30
   
szombat:
Borussia Dortmund-Wolfsburg 15.30
Eintracht Frankfurt-Bayern München 15.30
Leverkusen-Mönchengladbach 15.30
RB Leipzig-Mainz 15.30
Werder Bremen-Freiburg 15.30
Union Berlin-Hertha 18.30
   
 vasárnap:
Fortuna Düsseldorf-Köln 15.30
Augsburg-Schalke 18.00

    Az állás:
 1. Borussia Mönchengladbach 9  19- 9  19 pont
 2. Bayern München           9  24-11  18
 3. SC Freiburg              9  17-10  17
 4. VfL Wolfsburg            9  11- 5  17
 5. Borussia Dortmund        9  20-11  16
 6. RB Leipzig               9  17-10  15
 7. Schalke 04               9  14- 9  15
 8. Bayer 04 Leverkusen      9  14-13  15
 9. Eintracht Frankfurt      9  16-14  14
10. TSG 1899 Hoffenheim      9  11-13  14
11. Hertha BSC               9  15-16  11
12. Werder Bremen            9  15-19  10
13. FSV Mainz 05             9  10-19   9
14. Fortuna Düsseldorf       9  10-16   7
15. 1. FC Union Berlin       9   9-15   7
16. 1. FC Köln               9   9-19   7
17. FC Augsburg              9  10-21   7
18. SC Paderborn             9  11-22   4

Legfrissebb híreink