Grozav eltiltása: nem hagyja annyiban a DVTK

Az MLSZ-hez fordulnak.

Forrás: dvtk.eu

Az OTP Bank Ligában szereplő DVTK hivatalos oldalán tájékoztatott arról, hogy fellebbez az MLSZ-nél a DVTK-Honvéd mérkőzésen kiállított Gheorghe Grozav ügyében - jelezte az M4 Sport.

A dvtk.eu a klub sportigazgatójával, Benczés Miklóssal készített interjút a szombati találkozó után. A szakvezető szavaiból kivehető, nem teljesen volt megelégedve a játékvezető munkájával, több szituációban sem.

"Két olyan kiemelt esemény volt, ami az átlagosnál is jobban borzolta a kedélyeket a lelátón illetve a szakmai stábnál is. Az első, amikor a játékvezető nyilvánvaló leshelyzetben engedte el a vendégcsapat támadóját, Gazdag Dánielt. Ilyenkor nem csak a játékvezető hibáját kell vizsgálnunk, hanem hogy ezt a hibát tudtuk volna-e javítani? Szerintem igen" - hozzátette, annak ellenére, hogy egyértelműen leshelyzet volt, játékosának, Polgár Kristófnak mindent meg kellett volna tennie annak érdekében, hogy megakadályozza Gazdag Dániel gólját.

"Gheorghe Grozav egy labdaszerzést követően megindult a saját térfelünkről és Kesztyűs Barna messziről indított egy szerelési kísérletet, amivel nem érte el sem a labdát, sem Gheorghe lábát. Ha akkor eléri, akkor az egy kirívó szabálytalanság lett volna. Ennek következményeként játékosunk hosszan tolta meg a labdát, amit próbált utolérni és ő is becsúszva próbálta megszerezni a játékszert, amit nem ért el, de Gazdag Dániel lábát sem. Az ellenfél játékosa mégis eljátszotta, hogy kontakt történt, és ő ebben megsérült. A játékvezető ezt „megette” és piros lappal büntette játékosunkat, ami téves ítélet volt" - mondta Benczés Miklós a szituációról. Az esetet nem hagyja annyiban a DVTK.

"Gheorghe Grozav esetében viszont tárgyalás tartását fogjuk kezdeményezni, ezt már a lefújás után eldöntöttük. Bízom benne, hogy sikerrel fogunk járni. A videófelvételekkel szeretnénk segíteni, hogy ne csak mi ismerhessük be a hibáinkat, remélem, hogy ezt az MLSZ illetékese is megteszi."

 

A szakember megjegyezte, bízik benne, hogy minél előbb bevezetik a videobírós rendszert nálunk is és akkor korrigálhatók lesznek ezek a tévedések. Egyértelműsítette, nem gondolják, hogy bármelyik téves ítélet is szándékos lenne, hiszen "mindenki hibázik a munkája során", de ha ezzel csökkenthető lesz a súlyos hibák száma, akkor minél előbb be kell vezetni.

Legfrissebb híreink