Gróf „távozása”: ezért nincsen kényszerhelyzetben a Honvéd

Kéznél van a megoldás.

Forrás:

Ma jelentette be George F. Hemingway, hogy a nyáron, Danilo és Filip Holender társaságában az egyik legnagyobb közönségkedvenc, Gróf Dávid is távozhat. 
 
Utóbbi kettőről egyébként már hónapokkal ezelőtt megírtuk, hogy ez bekövetkezhet, egészen pontosan akkor, amikor azt is szintén elsőként jeleztük, hogy Baráth Botond távozhat a télen (azóta a Kansas City játékosa lett).
 
De most térjünk vissza Grófra, és persze a helyettesítésére.
 
Egy-két héttel ezelőtt az NS arról adott hírt, hogy ha Gróf távozik a télen, akkor akár román kapus is a kispestiekhez igazolhat. Hemingway viszont bejelentette, hogy a télen már nem igazolnak új játékost, de hozzátette, bal lábas belső védő ellen nem lenne kifogásuk (erről eszünkbe jutott, hogy a Csehországból visszatérő, kispesti nevelés Bobál Dávid az nb1.hu-nak adott nyilatkozatában árulta el, hogy Supka Attila vezetőedzővel megállapodott a visszatéréséről Kispestre, ám a vezetők másképpen gondolták...).
 
Azt, hogy végül érkezik-e új kapus a nyáron Kispestre, még nem lehet tudni, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy Gróf színre lépése előtt Horváth András ugyanakkora tiszteletnek örvendett a drukkerek és a szakma előtt, mint manapság Gróf.
 
Horváth csapata egyik legjobbja volt, válogatott formában teljesített, ám egy sérülés miatt kikerült a kapuból. 
 
Kezdőkapus szempontjából tehát tényleg nincsen kényszerhelyzetben a Honvéd, mert egyelőre még van Gróf, ha meg nem lesz, akkor meg ott van kéznél Horváth... 

Legfrissebb híreink