Görög Zita válogatott focistába szerelmes

Budapest – A bajnokcsapat játékosa szíve választottja.

Forrás:

A Blikk írását változtatás nélkül közöljük.

 

„A műsorvezető egy egykori válogatott focistával, Laczkó Zsolttal (30) randizik, s úgy tűnik, kapcsolatuk egyre komolyabb!

 

Görög Zita bár próbálta titokban tartani, hogy foglalt a szíve, ám a hét végén egy esküvőn már közösen is mutatkoztak.

 

null

null

– Valóban, igaz a hír, pár hónapja randizunk, ismerkedünk Zsolttal. Még korai lenne bármit is mondani, ám úgy néz ki, hogy minden a legnagyobb rendben van köztünk. Szeretünk együtt lenni, de nem kapkodunk el semmit, nem sietünk – mondta lapunknak Görög Zita, aki azt is elárulta, hogy bár óvatosan közelítenek egymáshoz a sportolóval, már voltak közösen egy esküvőn is, a Dunán hajókáztak. Ráadásul közös kép is készült a szerelmespárról a lagzin, láthatóan sugároznak a boldogságtól.

 

– Zsolt csapattársa, Gróf Dávid esküvője volt a hét végén, oda már együtt mentünk. Fantasztikus élmény volt – mondta Görög Zita.

 

 

A modell és a huszonkétszeres válogatott labdarúgó kapcsolata teljesen véletlenszerűen alakult, filmbe illő módon egy kávézóban ismerkedtek meg.

 

– Van egy kávézó, ahová gyakran járok reggelente, és neki is ez a kedvenc helye. Sokáig csak néztük egymást, míg egyszer csak felvetette, hogy mi lenne, ha a reggeli kávénkat együtt fogyasztanánk el. Ez már egy szimpatikus gesztus volt – magyarázta boldogan Görög Zita.

 

 

A pár már nyilvános helyen is megjelent együtt, egy esküvőn vendégeskedtek

A Budapest Honvéd labdarúgója és a modell között hét év korkülönbség van, ám ez semmiben sem jelent akadály számukra, egyáltalán nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Nem kapkodnak el semmit, nem posztolnak közös fotókat a közösségi oldalaikon, szeretnék minél jobban megismerni egymást, hogy amikor nagy döntéseket kell meghozniuk, már biztosak legyenek a dolgukban.

 

A műsorvezetés mellett Görög Zita színésznőként is aktív, ráadásul az üzleti életben is megállja a helyét.

 

– Több filmben dolgozom mint színésznő, és emellett vannak olyan projektek is, amelyekben az üzleti érzékemet mutathatom meg, de erről még korai lenne bővebben nyilatkozni – mondta a sokoldalú Görög Zita a Blikknek.”

FTC: közeledik az ultrák visszatérése? - NB1.hu

Visszatérnek a Fradi-ultrák?

Legfrissebb híreink