nb1.hu

Gólt lőtt szülővárosa csapatának, majd a Vasas helyzetét értékelte Gaál Bálint

Budapest – Ez egyelőre nem rossz teljesítmény.

Mint ismert, a Vasas 1-0-ra legyőzte a Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójából elhalasztott mérkőzésén kedden, a Szusza Ferenc Stadionban. A fővárosiak gólját az a Gaál Bálint szerezte, aki a télen éppen a riválistól igazolt Angyalföldre.

 

Különleges érzés – mondta a győztes találatot jegyző Gaál azzal kapcsolatban, hogy milyen pályára lépni szülővárosa csapata ellen.

 

„Látszott, hogy nem a Haladás elleni volt az eddigi legjobb mérkőzésünk, és nem sziporkázó játékkal ugyan, de ami legfontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot” – felelte a játékos a vasasfc.hu azon kérdésére, hogy miképpen sikerült a csapatunknak három nap alatt talpra állnia a DVTK elleni szombati, 5-0-s vereség után. – Ha az összképet nézem, van 19 pontunk, ott vagyunk az élbolyban, vagyis az olykor tapasztalható hullámzásaink ellenére is úgy vélem, hogy elfogadható helyen állunk a bajnokságban – mondta a 29. percben eredményes futballista.

 

A Vasas 12 játéknap után negyedik a tabellán.

 

„Miért?" – az utolsó meccsre járókért! – NB1.hu

MLSZ-büntetések

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC